Kicsit más – A másik forradalom: Alternatív ötvenhat

2013-ban írtam egy rövidke posztot az Alternate History Weekly Update-re arról, hogy mi a helyzet a magyar alternatív történelmi zsánerrel. Azt írtam ott, hogy hazánk történelme rengeteg olyan lehetőséget, fordulópontot nyújt, amelyet ki lehetne aknázni a műfaj szempontjából: ott van rögtön az államalapítás, aztán a török kor, negyvennyolc, ötvenhat, satöbbi. Saját regényem ebből negyvennyolccal foglalkozott, azóta pedig nem láttam friss alternatív történelmi címet a magyar megjelenések között. (Javítás: dehogynem! Ahogy egy olvasónk felhívta rá a figyelmünket, Trenka Csaba Gábor Place Rimbaud-ja, amelyben Napóleon megnyerte az 1812-es hadjáratot, 2013-ban jelent meg. Olvastam is, csak az időrend nem állt össze.)

Ezért is örültem neki, mikor kiderült, hogy Cserna-Szabó András és Szálinger Balázs az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára összetrombitált egy sor neves írót, és kiadták a feladatot: tessék írni arról a másik forradalomról. Amiben az amerikaiak mégis besegítettek. Amiben Kádárnak Fiuméig kellett menekülnie. Amiben atomháború lett a pesti utcai harcokból. Amiben Rákosi nőnek öltözve visszatért Magyarországra, mint azt a borítón is láthatjuk.

Nem egyszer értekeztem már ezeken a hasábokon arról, hogy hol ér véget a szépirodalom, hol kezdődik a zsáner, és hogy sülhet-e ki jó abból, ha szépírók írnak zsánerműveket. Nehéz kérdés ez, de eddig ritkán született – az általam olvasott művek között legalábbis – olyan, amire tényleg azt mondtam volna, hogy na, ez egy tényleg egy jó zsánerkönyv/zsánernovella lett. Ilyen volt Salman Rushdie kvázi-fantasyje tavaly, aztán ilyen volt Philip Roth alternatív történelmi regénye, Kőrösi Zoltán posztapokaliptikus regénye, vagy a Galaktika 300. száma, amelyben hazai szerzők próbáltak jelentkezni fantasztikus művekkel, sikertelenül.

És hát kicsit ilyen lett A másik forradalom is. Ezzel nem azt mondom, hogy nem remek novellák vannak a kötetben, mert persze, hogy: ilyen csapattal nehéz nem jó antológiát letenni az asztalra. De hogy a zsáner, és kifejezetten az alternatív történelem felől mennyire értelmezhető a kötet? Nehezen. Az alternatív történelem játék, de olyan játék, aminek vannak bizonyos szabályai. Legegyszerűbb úgy megfogalmazni, hogy az ismert történelem menetében megfogunk egy mozzanatot, és azt megváltoztatva megnézzük, hogy alakul onnan az összes többi. Hogy erre aztán milyen stílusú művet húzunk fel, thrillert (mint Sansom Dominionja), krimit (mint Robert Harris Führer-napja), vagy bármi mást, az nyilván más kérdés.

A legtöbb novella esetében úgy éreztem, hogy afféle poénként kezelték a szerzők a témát. Nem arra gondolok, hogy Bödőcs Tibor például Márai-paródiát írt az amerikaiak által megszállt Magyarországról, mert hát az az, ami: paródia, és annak nem utolsó, kacagtam rendesen. Inkább arra, hogy ötlet szinten keveset kapunk, pont azon a területen, ahol egy alternatív történelmi cuccnak igazán erősnek kell lennie, kapunk viszont egy csomó vicces(kedő) áthallást, vagy alapjaiban megmosolyogtató elképzelést a szép szövegek mellé.

Ettől függetlenül persze remek írások vannak a kötetben. Bereményi Géza novelláját annak ellenére élveztem nagyon, hogy szemernyi alternatív történelem nincs benne. Dragomán György nagyon rövid, vázlatos, de tényleg alternatív történelmi novellát tett le az asztalra, ahol egy kis változás következtében nem csak Magyarország, de az egész Kárpát-medence fellázad. Több szerző inkább a mágikus realizmushoz nyúlt, hogy a forradalom egy-egy társadalmi, vagy személyes vetületét villantsa fel, egyébként remek prózában. Zsáneres szempontból egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből - és egyúttal személyes kedvencem - Totth Benedek novellája, A fekete katona, amelyben egy posztapokaliptikus, romos, aknamezőkkel tarkított Budapesten járunk, gyerek főszereplőkkel.

A feladat tehát szerintem továbbra is adott: olvasnék egy jó, alternatív történelmi műfaj szabályait tartó regényt ötvenhatról. Amiben mondjuk úgy vágták ketté Budapestet, mint Berlint. Vagy ilyesmi.