Személy szerint lehet nekünk szimpatikus, hogy Károlyiék dilettantizmusát és az első magyar kommunista paradicsom magyarországi meghonosítóinak rövid országlását követően egy magát nemzetinek nevező, valójában opportunista, a piros-fehér-zöld pántlika ellenére valójában a „fehér forradalmat” leszerelő, bizonyos szempontból ezért mindenképp kozmopolitának tekinthető vezetés ragadja magához a hatalmat 1919 őszén, viszont területi értelemben Horthy és miniszterelnökei 1920 júniusáig semmiféle eredményt nem tudtak felmutatni. (A románok lényegében maguktól vonultak ki Budapestről és a Tiszántúlról.)
A Prónayék nevéhez köthető soproni népszavazás kiharcolása ugyan üdítő kivétel, de egyrészt alulról jött kezdeményezés, viszonylag kis területre korlátozódott, másrészt pedig erre a békediktátum aláírását követően került sor. (Azért van mégis értelme megemlíteni, mivel ékesen bizonyítja, mire lett volna lehetőség az összes többi határszakasz esetében is. Ez ismételten a magyar elit felelősségét húzza alá: nemcsak a baloldalét, hanem a jobboldalét is!) A trianoni országcsonkolás tükrében viszont ennek következtében az első világháborús áldozat a magyar közvélemény számára már ekkor hiábavalónak, a négyéves öldöklés pedig végképp értelmetlennek tűnt.
Nem új-, 1945 utáni keletű tehát az első világháborúval kapcsolatos magyar averzió. A második világháború az első eredménytelenségét volt hivatott helyrehozni, de – országterületre lebontva – még több áldozattal járt, mint az első. Pedig ekkor nem bomlott fel a magyar hadsereg, mint az elsőben, katonáink – néhány kivételtől eltekintve – az utolsó töltényig harcoltak, de az ország egész területe harctérré vált, az emberi veszteség és az anyagi kár felülmúlta az első világháború utánit és az ország lakossága megismerkedhetett olyan egzotikus betegségekkel, mint amilyen az ázsiai szifilisz. Végeredményét tekintve tehát a második világháború befejezése is masszívan a magyar anti-militarista tradíciót erősítette, aminek további fokozásához később jelentős mértékben járult, ha valakinek „sikerült” egy-két évet eltöltenie a Magyar Néphadseregben.
Kétszer hatvan percben az első világháborúról
E tényezők döntő mértékben járulnak hozzá, hogy a közember számára Magyarországon mindkét világháború a nemszeretem témák közé tartozzon, ami nagyon megnehezíti azok dolgát, akiket valami miatt ez a téma mégis érdekel. (Tegyük hozzá, hogy – bár ez a mai olvasó számára nem kézenfekvő – mégis számtalan mai megválaszolatlan kérdésre itt található meg az igazi válasz!) Ez egyébként Bödők Gergely Lehullottak a falevelek. Magyarország az első világháborúban című, „formabontó történelmi előadás”-ából is látható, aki az első világháború emlékére augusztus 29-ére, a Hagyományok Házába időzítette a bemutatót. A történelem vizsgálata a kortársak számára mindig szubjektív: gyakran arra figyelünk, amit ma is gondnak, problémának tekintünk, hiszen a problémák keletkezési körülményeinek feltárása segíthet megoldásukban.