Folytatódik a háború, ropognak a fegyverek, tombol a mágia és terjeng a lőporszag. Adrót ellenőrzése alatt tartja az egyik miniszterelnök-jelölt és az invázió után, Tamás és társasága annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem, túlélt. Kritikánk Brian McClellan steampunkszerűre fazonírozott military fantasy-trilógiájának befejező kötetéről.
A Lőpormágus-trilógia befejező része megtartotta azokat az értékeit, amelyekkel a korábbi kötetek is rendelkeztek. Az összecsapások nagyszerűen koreografáltak, a váltások jó ütemben érkeznek és a történet is kellően csavaros lett, hogy a harmadik könyv szórakoztató legyen. A nézőpontot adó főszereplők (Tamás, Tániel és Adamat) továbbra sem tudják teljesen ellenőrzésük alatt tartani a történéseket, az események elsodorják őket. Azonban ezek a karakterek együtt írják az adrói történelem új, eddig ismeretlen fejezetét. A kötet olvasása során számomra mégis úgy tűnt, hogy a szöveg mintha megsínylené a temérdek új mellékszereplő megjelenését vagy a korábbiak visszatértét, majd újbóli eltűnését.
Tamás visszatérte külföldről nem hozta meg a várva várt rendet és fegyelmet a hadseregnek. Belső viszályoknak köszönhetően egymásra acsarkodó frakciókra bomlik a megmaradt honvédő sereg. Továbbá a tábornagy lépései ennek orvoslására arról tanúskodnak, hogy elfáradt, teljesen kimerítette a katonai lét taposómalma. Megöregedett, ezt azonban ellensúlyozza, hogy magánéletében fiával, Tániellel való kapcsolata eléri érzelmi tetőpontját.
Látszólag apjával ellentétes helyzetben van Kétlövetű Tániel. Szembe kell szállnia az ellene küldött adrói csapatokkal, majd valamivel később, miután elválasztották útitársától, Ka-poeltől, a Danívból származó barbár lánytól, valóságos terminátorrá változik. Mindezt azért, hogy visszakaphassa az időközben szeretőjévé vált leányzót. A második részben, a Karmazsin hadjáratban előtérbe került hősiességben fuldokló férfi szerepe itt már a teljes arzenáljával tarol végig, jószerével mindent. Való igaz, hogy Tániel „szintet” lép még az előző kötethez képest is, okát McClellan el is magyarázza, ennek eredményeként viszont mintha okafogyottá válna az istenek felbukkanása itt és a korábbi részekben.
Adamat felügyelő ebben a kötetben messze a legdiplomatikusabb a három férfi közül. Nyomozásai során ismételten bejárja az előzőleg megismert helyszíneket, találkozik az eddig főellenségnek aposztrofált Claremonte-tal és szomorúan kell tudomásul vennie, hogy ahogyan másnak is, neki és családjának szintén meg kell fizetnie a háború árát. Állandó odafigyelésének és lótás-futásának köszönhető az, hogy a szálak – beleértve ebbe Borbador Kiváltságosét és Niláét is – úgy futnak össze, hogy ne érződjenek esetlennek és mondvacsináltnak.
Az Őszi köztársaság szövegét nézve egyértelművé válik az, hogy egy ilyen fordulatszámon pörgő történetet majdhogynem lehetetlenség minden igényt kiszolgálóan megalkotni. Ez a steampunkszerűre fazonírozott military fantasy, amely egy elképzelt kora modernkor hajnalán játszódik, nem is vállalkozott erre. Sokkal inkább azt tartotta szem előtt, hogy a maga nemében sokrétű karaktereket, lenyűgöző világot és egy logikailag jól felépített cselekményt adjon leendő olvasójának. Ez az elképzelés úgy gondolom, maradéktalanul sikerült is.
Azonban a Karmazsin hadjárattól valamiféle – számomra – meghatározhatatlan oknál fogva, McClellan pofátlanul tápolni kezdte Tamást és Tánielt. Elképzelhető, hogy az okát nem fogom megtudni, ha a hogyant tudom is. Illetőleg zavart a tény, hogy több korábban dramaturgiailag fontos szerepet betöltő karakter egészen egyszerűen kereket old és kisétál a regényből. Habár ezt lehet azzal magyarázni, hogy az író már dolgozik az új könyvén, ami 2017 márciusában fog megjelenni angolul és ugyanebbe a világba helyezte, legalábbis a Goodreads szerint. A leendő kötet címe Sins of Empire lesz és tíz évvel játszódik majd az Őszi köztársaság után, helyszínül pedig Fatrasztát választotta McClellan, vagyis nem elképzelhetetlen, hogy az itt eltűnt szereplők visszatérnek majd.
Nem tudok szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a szöveg gondozása nem sikerült a legjobban. Leiterjakabok, hibás alany és állítmány egyeztetések, illetve magyartalan kifejezések bosszantottak az olvasás során. Feltételezem, a vége felé nagyon hajráztak már, hogy az író magyarországi tartózkodásának idejére jelentessék meg a könyvet A Hrusch utcai lány exkluzív, csak előrendelőknek juttatott novelláskötettel együtt.
Maga a trilógia remek szórakozást nyújt, hiszen annyira hihetetlenül szerteágazóan és elmondhatatlan mennyiségű, elsőre felesleges részletkérdésnek tűnő pontot tart egybe és tárja az olvasó elé, hogy ilyesmit ritkán tapasztalni első sorozatukat jegyző íróknál. Ebben a borzasztóan színes és szagos világban hozzáértően kalauzol Brian McClellan. Emiatt pedig úgy hiszem, megéri visszatérni majd a következő sorozatához is, feltéve, ha a Fumax kiadó amellett dönt, hogy megjelenteti.
Tárik Meszár közel-kelet szakértő új könyvében hét közkeletű sztereotípiát vesz górcső alá az arab világról. És árnyaltabb, tényekre alapozott képet fest a Közel-Keletről, mint amit a nyugati híradások és a közbeszéd sugallnak.
Dolph Lundgren nem véletlen nem lett A kategóriás akciósztár, a rendező pedig soha többet nem készíthetett mozifilmet. Ezért is érthetetlen, miért érkezik június 4-én a He-Man – A világ ura méregdrága remake-je.
A Könyvmolyképző Kiadó arra kéri könyvkereskedő partnereiket, hogy a jövő héttől hagyjanak fel a fóliázás gyakorlatával.
Írókamrám kissé rendetlen asztalán ezúttal egy néhány nappal ezelőtt megjelent verseskötet hever. Szerzője Szijj Ferenc, címe A madarak tudása. Jó cím. Győrffy Ákos recenziója.
Ókovács Szilveszter határozott hangvételű válaszlevélben reagált a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete által megfogalmazott kritikákra.
A „queerek” sem maradnak műsor nélkül.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, mi nem tetszett neki a mérkőzésen.
