Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
Az egész regényen nagyon érződött, hogy 1957-ben jelent meg: a hidegháború, a II. világháború utáni világnézet, hangulat végig érződött és némi kommunista felhang is volt egy-két karakternél.
„A regény (első) fordulópontjáig kissé döcögősnek éreztem a történetet, de utána rendesen beindult a sztori, főleg a karaktereknek hála. Jack Hamilton tekinthető a főszereplőnek, aki tudós, és tényleg meg van a magához való esze. Tetszett, hogy rögtön megérzik, fokozatosan kitapasztalják a szereplők, hogy miként működik az a világ, amelybe csöppentek és később is elég talpraesettek maradnak. A történetből elég is ennyi, mert nem akarok spoilerezni, mert hiába vékony könyv - 230 oldal - bőven van benne történés.
A bő 200 oldal amellett arra is elég volt, hogy PKD a "mi a valóság?" kérdésköre mellett kitérjen a vallási fanatizmusra, a mentális betegségekre pszichiátriai betegekkel foglalkozom, ez pluszban nagyon eltalált volt, és a radikális ideológiai nézetekre. Egyenként is elég könyvalapanyag lehetne belőlük, de az író megtalálta azt a szórakoztató egyensúlyt, ahol nem azt éreztem, hogy csak villogó petárdákat pufogtat, vagy hogy a szerkesztővel nem megfelelően szerkesztették meg a szöveget. Minden a helyén volt.”