A 2016/2017-es évadban a BFZ nem tudja finanszírozni a szezonkezdéshez szorosan hozzátartozó iskolaopera megrendezését, amelyet az eredeti tervek szerint tíz budapesti és környékbeli oktatási intézménybe vittek volna el ingyenesen.
A BFZ emellett visszatér korábbi gyakorlatához és az évi három helyett ismét csak két Közösségi Hetet szervez, az elsőt áprilisban, a másodikat júniusban tartják.
A Fesztiválzenekar nemzetközi támogatásgyűjtő kampányt indít a partneriskolái számára ingyenesen biztosított Hangszerkóstoló sorozat megszervezésére, valamint az egyik legnépszerűbb koncertsorozat, a fiatalok számára életre hívott Midnight Music folytatásához. Ahhoz, hogy e programok 2016 őszén folytatódhassanak, a zenekarnak augusztus 10-ig kell előteremtenie a szükséges összeget – olvasható a közleményben.