„A kultúra ma nem más, mint egy nevetséges jobboldali ideológia” – nyilatkozta a könyveit kudarcnak tartó Krasznahorkai László

Terjedelmes interjút adott a The New Yorker című lapnak a Nobel-díjas magyar író.

Vajon alapítanának-e pártot a népiség gondolatkörének mai képviselői? – merült fel a kérdés Népiblog írásaiból szerkesztett kötet budapesti bemutatóján, csütörtökön. Kiderült: az „internet kinyomtatásának” van értelme, mivel más közeget szólít meg a net és a könyv. De vajon köt-e nyakkendőt egy népi szerző?
A népiség a nacionalizmusnál is partikulárisabb cselekvési program volt, ami a falusi parasztságnak, azon belül is elsősorban a szegényparasztságnak az emancipációját, a nemzetbe emelését tűzte ki célul – fogalmazott Romsics Ignác történész a Népiblog című kötet bemutatóján szerdán Budapesten, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Hozzátette: a népi tábor heterogén és megosztott volt, a szélsőjobbtól a szélsőbalig voltak képviselői.