Koltay Gábor, az Esztrád Színház rendezője a magyar történelem legszebb pillanatait végigkövető, a Hősök terén kétszer előadandó darabról szólva arról beszélt, az ország „legszebb szabadtéri színpadán” 21, egyenként 3-6 perces színben villantják fel a honfoglalástól a magyar történelmet.
Mint mondta, a 18 énekessel, 10 színésszel és mintegy 120 tagú tánckarral készülő előadásnak lesz olyan pontja is, amikor összesen csaknem félezren lesznek majd a színpadon. Kérdésre válaszolva kitért arra: a június közepi két előadás után csökkentett stábbal, de szeretnék műsoron tartani a művet, s azt vidéken és a határon túl is előadni.
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke arról beszélt: egyik tervük, hogy az írók, költők '56-os szerepvállalása előtt tisztelgő virtuális emlékszobát hoznak létre az interneten, de köztéri akciókat is terveznek, valamint kiállítást hoznak létre a szervezet hatvan évvel ezelőtti székházának kerítésén.