Sajnos nem ez az első eset, hogy az Európai Unió pénzén hamisítanak történelmet Romániában. A magyar múlt kínos Erdélyben.
„Ezt a felújítást is az Európai Unió finanszírozta, és a munkálatokat irányító Hunyad megyei tanács szerint a cél az volt, hogy a romos örökségből a térség egyik kulturális központja legyen. A Nyugati Jelen tudósítása alapján az eredmény még az őshonos dévaiaknak is kellemes meglepetés, mert a kettes és hármas várudvar kikerült a romok alól, a várfalakat kijavították-felemelték, a kapukat is újjáépítették, és ismét a régi fényében tündököl a Bethlen-bástya is. Van felvonható fahíd, és Romániában egyáltalán nem egyértelmű módon a munka minősége sem hagy sok kívánnivalót maga után. Így vasárnaptól háromszor akkor terület látogatható a dévai várból, mint a korábbi évtizedekben.
Tudni kell, hogy középkori magyar várról van szó, de ez véletlenül sem derült ki a felújítás befejezése kapcsán tartott ünnepi műsorból. Helyette hosszan bemutatták az ókori dákokat és rómaiakat (nekik nem sok közük van a műemlékhez), »szemérmesen« elhallgatva a magyar vonatkozásokat. Kőműves Kelemen balladája például szóba sem került, s »elegánsan« elsiklottak a múltbeli tények fölött is. A dévai múzeum munkatársa történelmi ismertetőjében kizárólag a környéken élt dákokról és rómaiakról beszélt, az 1241–42-es tatárjárás pusztításai nyomán országos várépítési programot elindító IV. Béla magyar királyról, akinek köszönhető az építmény, egy árva szót sem lehetett hallani. (...)
Sajnos nem ez az első eset, hogy az Európai Unió pénzén hamisítanak történelmet Romániában. A magyar múlt kínos Erdélyben – ezért még a legeurópaibb román politikusok sem egyeznek bele abba, hogy például Kolozsvár neve magyarul is szerepeljen a város bejáratánál. Ha elkerülhetetlen, hogy valamit kiírjanak magyarul, akkor azt próbálják a lehető legjelentéktelenebb formában, hat-hét világnyelv után mintegy mellékes gesztusként megjeleníteni.
A cél kettős ebben a régióban: a szimbolikus térfoglalással, vagyis a stratégiai pontokra felhúzott ortodox templomok és kolostorok építésével, szoborállításokkal és az immár egyes román történészek által is nyíltan vitatott dák–román kontinuitás elméletének túlhangsúlyozásával minél nyomatékosabbá tenni a román jelenlétet, ugyanakkor minél többet elhallgatni-kitörölni a magyar múltból. Mindezt a fejlődés, a felújítás leple alatt – ha a magyarok morognak az eredmény láttán, akkor azt lehet mondani, nekik semmi sem tetszik, a jövőbe tekintés helyett állandóan a múlton rágódnak.”