Tizenkét év után fejeződik be magyarul is China Miéville Bas-Lag-trilógiája: a Perdido pályaudvar és az Armada után végre megjelenik a Vastanács is. A könyv egy kötetben, de az eddigiektől eltérően nem Juhász Viktor, hanem Tamás Gábor fordításában érkezik a Galaktika gondozásában.
2016. április 19. 08:30
p
0
0
6
Mentés
Mint már korábban beszámoltunk róla, a Könyvfesztiválra jelenik meg a Galaktika gondozásában China Miéville Bas-Lag-trilógiájának harmadik része, a Vastanács. A trilógia első könyve, a Perdido pályaudvar, végállomás két kötetben jelent meg 2004-ben az Ulpiusnál, míg a folytatást a Galaktika hozta Armada címmel 2008-ban, szintén két kötetben. A szerzőnek időközben megjelent három, a lazán kapcsolódó trilógián kívüli könyve az Agave Könyveknél. A trilógia két előző részével szemben a Vastanács egy kötetben jelenik meg, a fordító pedig nem a szerző eddigi munkáit fordító Juhász Viktor, hanem Tamás Gábor. Miéville-ről egyébként itt írtunk bővebben.
Mutatjuk a borítót:
És a fülszöveget:
„Eljött a lázadások és forradalmak ideje, a konfliktusoké és az intrikáé. Új-Crobuzont egyaránt fenyegetik külső és belső erők. Nyílt háborút vív Tesh komor városállamával, ugyanakkor utcáit elégedetlenkedők tömegei árasztják el. A népes metropolisz a pusztulás szélére sodródott. És a felfordulás kellős közepén egy titokzatos, álarcos alak forradalom lángját szítja, hogy aztán a legváratlanabb helyeken szökkenjen szárba az erőszak vérvirágja.
Lázadók kis csoportja hagyja el kétségbeesésében a várost, hogy a külvilág veszedelmeivel bátran szembeszállva fölkutassa az utolsó reménységet, mely talán már csak a legendákban létezik. Elérkezett Új-Crobuzon létének legkritikusabb pillanata. És a suttogások szerint még valami. Eljött a Vastanács ideje.”
A történelem megértéséhez meg kell fejtenünk a nagy kognitív átmenetek titkát; a társadalmak a tudásszerzés, a termelés és a hatalomgyakorlás hármas metszetében léteznek, a nagy változások előidézője pedig minden esetben a hitrendszerek átalakulása – vélte Ernest Gellner, a „filozófiai antropológia” mestere.
A felsőoktatási intézmények előszeretettel gondolnak magukra a haladás zászlóvivőiként, ám saját megújulásukkal szemben többnyire radikálisan konzervatívok. Vízió, idő és a kisszerűség levetkezése is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a képesek legyenek megőrizni relevanciájukat, és felkészüljenek a jövőre.