Berecz András mesemondó a 13. Erdélyi Humorfesztiválon beszélt hivatásáról, útkereséséről.
„Azt csinálom nappal, amiről éjszaka álmodom. A munkahelyem az egész Föld. Vancouvertől Üzbegisztánig és Stockholmtól Rómáig, elsősorban ott, ahol magyarul tudnak. Megpróbáltam a magam bőréből kibújni. Nekem nem ment. Az emberiség nagy részének ez nagyon jól megy. Nem találtam a bőrömben egy részt, ami ki lenne hasadva. Szerintem ezen múlott. Ha egy komolyabb sebet találtam volna, azon kibújtam volna és más életet éltem volna. (…)
A mesemondás szebbik része az, mikor mást meghallgatsz. Amikor beszélsz, az már csak valaminek a következménye. Annak, hogy meg tudtál hallgatni másokat. Ha én mesét mondok, hírt hozok arról, hogy még beszélni tudó emberekkel találkoztam. Sokszor nem is a mesének a tartalma az érdekes, hanem az a nyelvi észjárás, ami azt az eseményt megragadja. Véletlenek pofoznak. Ahol egy jól éneklő vagy jól beszélő emberek vannak, oda kell menjek. (…) Próbálom az erdélyi tájakat megismerni, de nem tudom, mert ezek a belső tájak egy kicsivel jobban izgatnak. Szeretem az erdőt, de azt a sűrűséget, ami az emberek beszédjében van, azt még jobban” – meséli a művész a Főtér.ro videóján.