Emberi agyról mintázott chipek

2016. március 31. 15:00

Agyunk idegsejtjeit, idegsejtjeink rendszerét utánzó chipet tesztelnek egy amerikai laborban.

2016. március 31. 15:00

Az emberi agy funkcióit utánozni hivatott 16 IBM TrueNorth mikroprocesszorral megpakolt egymillió dolláros számítógépet kezdenek tesztelni az amerikai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban (LLNL).

Mindegyik TrueNorth chipbe 5,4 milliárd tranzisztort tettek, a rendszer összességében 1 millió szimulált idegsejtből álló, szinapszisok masszív hálói által összekapcsolt hálózat. (A szinapszisok azok a sejt közötti kapcsolódási helyek, amelyeken keresztül az ingerület egyik sejtről a másikra terjed át.)

„A TrueNorth nagyon hasznos a mélytanulás-, és a gépitanulás-alkalmazások szélesebb csoportja számára is” – nyilatkozta Brian van Essen, LLNL-kutató.

A mikroprocesszorok az emberi agy alacsony energiafogyasztását is utánozzák: szemben a szerverek tipikus chipkövetelményével, ami akár 150 watt is lehet, a TrueNorth 16 chipje együtt is csak 2,5 wattot használ el.

Van Essen csoportja szuperszámítógépes feladatokat tölt fel a rendszerre, és bizakodnak, hogy a például atomalatti szintű részecskék interakcióinak szimulálásakor kiszűri a potenciális hibákat, és a cyberbiztonságban, videomegfigyelésben fontos mintázatokat azonosít.

„Nagyszerű, hogy tesztelik a TrueNorth-t. Nagyon hatékony. Viszont ki kell mutatniuk, hogy a vizsgált modellek elég pontosak” – véli Luis Ceze, a Washington Egyetem tanára.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!