„Így aztán a legnagyobb magyar városok együttes jövedelme sem érte el egy közepes lombardiai város gazdagságát. A magyar viszonylatban metropolisznak számító középkori Buda, a maga tízezer lakosával hiába emelkedett ki a 6-7 ezer lakosú Pozsony, a 4-5 ezres Sopron vagy a 2-3 ezres Lőcse, Bártfa és Eperjes sorából, nemcsak a 100-150 ezres kortárs Velence, Milánó vagy Nápoly mellett törpült el, hanem az akkori Bécs, Krakkó vagy Prága is jóval nagyobb és fontosabb város volt. A középkor végi Prágának (vár, óváros, újváros, kisoldal együtt) 50-60 ezer lakosa volt, Pestnek, Budának és Óbudának együtt lehetett talán 30.000.
Buda, Krakkó és Prága
A magyar király erősebb, hatalmasabb volt, mint a cseh – már amikor a kettő nem ugyanaz a személy volt –, s talán szuverénebb volt a saját birodalmában, mint a lengyel király, így a budai udvar építkezései sokszor szolgáltak előképül a cseh vagy a lengyel király udvarának. Hiába volt a cseh főváros már a középkorban is jóval nagyobb, gazdagabb és főleg városiasabb – ha tetszik, »polgáribb« –, mint Buda, a közös uralkodó szívesebben tartózkodott a nagyobb szabású budai várban, mint Prágában. Az Ulászló terem, a prágai vár hatalmas gótikus terme éppúgy budai minta alapján épült, mint a krakkói király vár, a Wawel reneszánsz árkádos udvara. A Mohácsnál elesett II. Lajos magyar és cseh király özvegye, Habsburg Mária még évtizedekkel később is, brüsszeli helytartói udvarában is a budai szép napokra, s nem Prágára emlékezett. (A királyné sírját az Escorialban sem a cseh oroszlán, hanem a magyar címer díszíti!) (...)
A középkori Európában, a XIII. század után, már nem a királyi és császári udvarok vagy a gazdag püspökök voltak a művészetek, így az építészet és festészet legnagyobb mecénásai, hanem vagyonos és hatalmas városok. A gazdag kereskedővárosok építették fel Milánó, Firenze és Siena dómjait, halmozták el vagyonnal a velencei Szent Márk templomot, és támogatták a jellegzetesen városi szerzetesrendek, a ferencesek és a dominikánusok templomait. A magyar városok kicsinysége és vagyoni gyengesége miatt, nálunk nem épültek hatalmas gótikus székesegyházak és városi plébániák, mint Prágában, Bécsben, Krakkóban, vagy akár csehországi bányavárosban, Kutná Horában (Kuttenberg), s városi szerzetesi templomok is negyedakkorák, mint egy-egy olasz vagy akár lengyel város ferences vagy dominikánus temploma. A példa szélsőséges, de hasonlítsuk csak össze a középkori Sopron aprócska ferences templomát, a főtéri Kecske-templomot a velencei (Il Frari) vagy a firenzei (Santa Croce) ferences templommal, vagy akár a budai dominikánus templomot (lásd: Hilton szálló) a krakkói vagy épp a firenzei dominikánus templommal. A különbség nagyon sokat mondó. Hasonlóképpen beszédes a középkori Buda és a középkori Prága vagy Krakkó házainak összehasonlítása. A középkori budai házak legfeljebb egyemeletesek, két emeletes ritkán, három emeletes pedig szinte egyáltalán nem akad közöttük. Széles kapubejáratuk, ami nagyon sokszor ma is tanulmányozható a budai vár-negyedben, egyértelműen a mezőgazdasági termékek beszállítására utal, hogy a nagy szekerek elférjenek, míg Prága és Krakkó középkori házai, 3-4 emeletesek, keskeny homlokzattal, keskeny bejáratokkal a kereskedelem és ipari tevékenykedés csalhatatlan építészeti jelei.”