Deadpool, a szórakoztató antihős

„Sikerült annyira karakterhűen ábrázolni az ex-zsoldost, amilyet még MARVEL filmnél nem láttam. Annyira pörgősen osztotta a lövéseket és ezzel párhuzamosan a beszólásokat, hogy két nevetés között alig jutott szünet pihenésre. Minden egyes jelenet tökéletesen épült a másikra, a visszaemlékezések után szó szerint rögtön visszarakta a nézőket a film az akció közepébe. Nem volt fölösleges jelenet, mindennek megvolt a helye. A párbeszédek dinamikusak, nem csak odamondják a karakterek a szövegeiket, és arra kapnak egy reakciót, hanem tényleg élnek a dumák, ami nagyon fontos egy ilyen filmnél.

Minden benne volt, amit elvárhattunk. Idétlen humor, rengeteg politikailag nagyon is inkorrekt beszólás, repülő végtagok, és a kismillió pop-kulturális utalás és easter egg, amik észrevételénél most nem egy elismerő széles mosoly ült ki a nézők arcára, hanem könnyezős röhögés.

A filmet úgy rendezhette meg Tim Miller, kinek tulajdonképpen ez az első mozija, hogy Deadpool az X-Men univerzumban marad. Ez a továbbiakra nézve is izgalmasnak hangzik, hiszen nem egyszer találkozik Wade a képregényekben a többi mutánssal. Persze ebben a moziban is segítségére lesz két X-katona. Egyikőjük Kolosszus, akit jól ismerhetnek a rajongók (bár e filmben kicsit túltolták a szerepét, önmagából jócskán kifordítva), illetve Negaszonikus Tinitorpedó, akinek már csak a neve megér egy misét.

A Deadpool film, és a karakter egy pillanatra sem veszi komolyan magát. Tudja, hol a helye, mit csinál, és nem próbál fölösleges morális feljebbjutást produkálni, hanem úszik tovább az árral. Deadpool maga a megtestesült antihős. Gyilkol, noha imádja ezt tenni, mégis csak a rosszfiúkat kapja el. Profi harcos, regenerálódik, testrészeket növeszt újra, és nem hallgat senkire. Nem akar beállni semmilyen táborba, hogy hősködjön. Őt saját érdekei vezérlik, nem fejlődik sehova, nem válik a szadista bunkóból jófiú. És ez így van rendjén – legalábbis Deadpool részéről.”