A mai blockbuster filmek alapvetően homogének és buták – szól a jogos közhely. Ez azonban nem akadályozza őket a politikai/ideológiai állásfoglalásban, sőt! Új sorozatunkban azt vizsgáljuk, hogyan jelennek meg kortárs társadalmi problémák, aktuális politikai témák a közönségfilmekben. Első alkalommal Christopher Nolan Sötét Lovag-trilógiája kerül terítékre.
A blockbuster filmek műfajhoz ma már rendszerint olyan pejoratív jelzők párosulnak, mint a buta, a kockázatkerülő, és a homogén. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a felhőtlen szórakoztatás és az eszképizmus oltárán áldozó hollywood teljesen elrugaszkodott volna attól az implicit nézői elvárástól, hogy a filmek rólunk is szóljanak, legyenek akár buták, mint egy Transformers-mozi; vagy intelligensek, mint a Majmok bolygója – Felemelkedés.
Az örökérvényű, egyetemes témák, mint a társadalmi osztályok kérdése; az egyén és társadalom viszonya; az emberi érzelmek; vagy a különböző életszakaszok problémái természetesen erős túlsúlyban vannak a szigorúan helyhez és időhöz kötött művekkel szemben, legalábbis a blockbuster-palettán, ez azonban nem feltétlenül vonja magával azt, hogy teljesen ignorálná is azokat, sőt!
A közönségfilm legnépszerűbb zsánerét, az akciófilmet ugyanis talán még jobban meghatározták az épp aktuális társadalmi és politikai folyamatok, mint a többi filmes műfajt. A 60-as évek hősei az ellenkultúra mozgóképes lecsapódásaként fordítottak hátat a konvencióknak, amit a 70-es évek nagyon erős szociális érzékenységgel toldott meg, míg a 80-as évek VHS-eposzai levedlették ezeket, és helyettük a reagen-i mítoszteremtést táplálták.
A 90-es évek közepétől (CGI elterjedése), de még inkább a 2000-es évektől már nem a westernek, nem az urbánus zsarufilmek, és nem is a tesztoszteron-balladák; hanem a szuperhősfilmek jelentik az akciófilmek legjelentősebb vonulatát – de természetesen nem fedik le teljesen a zsánert, viszont sokkal jobban meghatározzák, mint korábban bármikor, miközben a fajtiszta akciófilm többnyire perifériára került.
Bruce Wayne & Matt Murdock – A sötét önbíráskodók
Ennek köszönhető az is, hogy amikor aktuálpolitikai áthallások után kutatunk a mai blockbusterek között, akkor a szuperhősfilmek a legszembetűnőbbnek. Legelőször Christopher Nolan Sötét lovag-trilógiájának utolsó felvonása, a Felemelkedés szúrhat szemet. A 80-as évek hőseihez hasonlóan Bruce Wayne is önbíráskodásba kezd, hogy egyfajta sajátos önterápiaként gátat vessen a városon elhatalmasodó erőszaknak, de legfőképp a korrupciónak. Ennek nincs is semmi különösebben markáns aktualitása – nem úgy a netflixes Daredevil sorozatnak, ami még jobban kidomborítja, és még inkább aktualizálja ezt az állapotot.
Nolan Batman-trilógiájának harmadik része két aspektussal is megtoldja ezt. Egyik oldalról egy rendkívül intenzív poszt-9/11-es traumával, a másik oldalról pedig a 2008-as gazdasági világválság polgárháborúba forduló analógiájával, amit a külső-belső fenyegetés (az Árnyak ligája) sem rest kihasználni, lásd pl. a proli Macskanő szerepét, vagy az arisztokrata bankárt a történetben.
A sötét lovag így aztán nem más, mint a társadalmi osztályok polarizálódása okán érzett frusztráció mozgóképes kivetülése, aminek egyetlen megoldása maga az arisztokrácia, – üzeni a film a milliárdos Wayne-figuráján keresztül. Ráadásul Bruce Wayne az álarcos igazságosztósdi mellett polgárként is Gotham védőszentjeként működik, mint milliárdos vállalkozó, aki a fegyvergyártás helyett inkább alternatív energiák felhasználásán töri a fejét.
A filmben ábrázolt belső feszültség nem csak önmagában okoz problémát, mivel az emberéletet semmibe vevő, pénzt nem számláló, fanatikus, és Bruce számára is láthatatlan Árnyak ligája pont ezt használja ki. A feltételezett főantagonistának, Bane-nek csak puszta kirakat-bábú szerep jut. Érdekes, hogy ezt az analógiát hogyan használják újra, és értékelik át a Bruce excentrikusabb, playboy változatáról szóló Vasemberben, ahol a külső veszély szinte el is tűnik – de erről, és Tony Stark haverjairól majd legközelebb.
Az ember elengedheti Magyarországot, de Magyarország nem engedi el az embert – e szavak kíséretében vette át Robert Lantos, a Hunyadival nagy ismertséget szerző filmproducer a Magyar Filmakadémia életműdíját a Moz.Go – Magyar mozgókép fesztiválon, ahol életéről és munkásságáról beszélgettünk vele.
A hasonlóság nem véletlen, hiszen az egyszerűen csak F1 – A film címet kapott szuperprodukciót a Top Gun: Maverick csapata készítette. A már a magyar mozikban is látható végeredmény a Forma–1-rajongók számára biztosan csalódás, de régi vágású hőstörténetként egész jól működik.
A Magyar Mozgókép Díjjal frissen kitüntetett Kriskó Ancsa smink- és maszkmesterrel beszélgettünk szakállakról, sebekről és arról, szabad-e megfiatalítani Táncsics Mihályt.
Az elismert kanadai sztárrendező legutóbbi három filmjét hazánkban forgatta. Sőt, a negyedik is itt készül.
Az erdőn akkor történhet az emberrel valami lényeges, ha felveszi a tempóját. Erről szól lényegében Végh Attila A belső őserdő című könyve.
A zsinórban háromszor olimpiai bajnok Kemény-legények meneteléséről szóló dokumentumfilmet két éve mutatták be, és a műfajban szinte példátlan, százezren felüli mozis nézőszámot hozott. Mostanra elkészült A nemzet aranyai hétrészes tévésorozat-verziója, amely messze többet ad szimpla újrahasznosításnál.
„Pihentető” napokon van túl a tiszás pártvezér.
Sokatmondó Schuster Lóránt véleménye.
