Ákos így lepett meg mindenkit a Papp László Sportarénában
Platina lemezzel és a múlt árnyaival vagy éppen fénylő szikráival Ákos lett Ákos előzenekara, hogy végül egy angyalnak monumentumot állítva a Metropolis épüljön fel.
A Kolozsvári Magyar Napok idén télen is kipróbálja magát és koncertekkel, kiállításokkal, operával, gyerekprogramokkal és disznóvágással vár decemberben. A szervezők elmondása szerint a Téli fesztivál egyelőre egy tesztverzió, próbakiadás, akárcsak a Gyalui Kastélynapok, mellyel hagyományt szeretnének teremteni.
Télen is Erdély: a kedvelt nyári rendezvény, a Kolozsvári Magyar Napok idén télen is kipróbálja magát – írja a Főtér.ro. A Téli fesztivált december 11-20. között rendezi meg a csapat, a köztereket pedig felváltják a termek. Lesznek filmvetítések, színházi miniévad, opera, kiállítások, könyvbemutatók, komolyzenei koncertek és tömegkoncertek is a régi, Horia Demian Sportcsarnokban, illetve a Diákművelődési házban. December 12-én fellép a Bagossy Brothers és a Hooligans, 13-án az Intim Torna Illegál és a Pannonia Allstar Ska Orchestra, 19-én pedig a Tolcsvay László és az FG-4 Fonográf emlékzenekar.