Mit csinál a szépíró, ha senkinek sem kellenek a kisvárosi Amerikáról szóló történetei? Fűszerezi az egészet egy kis bizarr valóságvesztéssel, hozzácsap némi űrháborút, aztán eladja egy sci-fi kiadónak. Újraolvastuk Philip K. Dick Kizökkent idő című regényét, és a véletlenszerű filozófiai kiszólásokkal együtt eléggé élveztük.
1959-ben járunk: Ragle Gumm egy tipikus amerikai kisvárosban tengeti életét. Egyetlen elfoglaltsága, hogy minden nap megfejtse az újságban megjelenő „Hol lesz legközelebb a kis zöld emberke?” című feladványt. Ő az örök bajnok: minden nap helyes megfejtést tesz le az asztalra, és az ezért fizetett nyereményből él nővérével, illetve nővére családjával. Az egyetlen gondja, hogy lefeküdjön-e a szomszéd feleségével vagy ne. Mindenki érzi azonban, hogy valami nem stimmel.
És hogy mi nem stimmel? Például nem zsinór kapcsolja a villanyt a fürdőben, hanem kapcsoló. Vagy: Gumm sógorának boltjában az alkalmazottak ijedtségükben nem a kijárat felé futnak. Mintha a berögződéseik egy egészen másik világhoz tartoznának, mint ahol élnek. Gumm szeme előtt például egyszer csak eltűnik egy üdítősstand, helyén csak egy papírcetli marad; megtörtént ez már párszor korábban. De mi történik a közismert Gumm-mal? Tényleg minden körülötte forog?
Naná. Az egyre hamisabbnak tűnő városkából kiszökni igyekvő férfi egy határhoz közeli házban újságokra bukkan: ezek alapján nem 1959 van, hanem 1997, ő pedig nem egy egyszerű kisvárosi lakos, aki szolgált a második világháborúban, most pedig rejtvényfejtésből él, hanem az év embere, egy nagyon fontos személyiség a jövőben. Mielőtt azonban bármit megtudhatna, visszaviszik fogvatartói és kitörlik a memóriáját.
Gumm újra szökésre vállalkozik, ezúttal sikeresen: sógorával elkötnek egy teherautót és átszöknek a város határán, ahol 1997-ben találják magukat. A regény utolsó oldalain két magyarázatot is kapunk az eseményekre. Ami biztos: az űrtől elzárkózni akaró Föld háborúban áll a Hold telepeseivel, akik nukleáris töltetekkel bombázzák az anyabolygót. A nukleáris töltetek becsapódási algoritmusát egyetlen férfi értette meg, a vállalkozó Ragle Gumm, aki szolgálatait a kormánynak ajánlotta.
És ami bizonytalan: a holdiak (holdkórosok) szerint Gumm át akart állni hozzájuk, a kormány viszont visszatartotta és felépítette fogvatartására a hamis múltbéli kisvárost hamsi emberekkel; a földiek szerint viszont Gumm az egyre súlyosabb felelősség okozta stressz miatt döntött úgy maga, hogy visszavonul biztonságos gyermekkora világába, ahol a krumplileves még krumplileves volt, a Volkswagen bogárhátúja pedig a legjobb befektetés. Ebben a konstruált világban aztán nyugot körülmények között dolgozhat a Föld megvédésén. Nem tudjuk meg, melyik verzió az igaz, viszont Gumm a regény végén úgy dönt, hogy az űrt feltárni szándékozó holdiakhoz áll át, míg sógora visszatér a hamis városba.
A Ragle Gumm-show
Ha annak ellenére ismerős a történet, hogy soha az életben nem forgattunk Philip K. Dick-kötetet, ne lepődjünk meg: az 1998-as Truman Show c. film alapvetése egészen pontosan ugyanez. Ott a Jim Carrey által alakított Truman Burbank fedezi fel szépen lassan, hogy álomszerű élete az álomszerű kisvárosban teljességgel hamis: az egész egy nagy valóságshow, amelyben milliók követték végig életét születésétől fogva.
Persze a két történet több ponton eltér: egyrészt a Truman Showban mindenki színész, míg Dick regényében a városka lakói sincsenek tisztában helyzetükkel; másrészt a filmben egyszerűen a szórakoztatás kedvéért kreálják a hamis valóságot, a könyvben viszont az emberiség léte múlik azon, hogy Gumm a zavarmentes környezetben megfejti-e napról napra az újságban feladott rejtvényt.
Az előbbi esetben jobb olvasatot ad a könyv, hiszen a film nézése közben csak felmerül az emberben, milyen lelkiismereti problémákat okozhat (és okoz is) a mellékszereplőknek egy ilyen szintű illúzió fenntartása. Dicknél mindenki önként vállalkozik a feladatra, de mindenkit kondicionálnak is: elfeledtetik velük korábbi életüket, így ők is a múltban élő amerikai kisváros boldog lakói lesznek.
Az utóbbi esetben mindkét felvetés izgalmas: a Truman Show a modern valóságshow-k rendkívül furcsa és kegyetlen világára mutat rá; míg a Kizökkent idő Dick egyik visszatérő témáját, a felhőtlen gyermekkor, a „boldog békeidők” iránti nosztalgiát villantja fel egy pusztító polgárháború közepén. Dick egyébként sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a hamis valóság felépítésére és leleplezésére, mint a cselekmény végén felbukkanó, kissé összetákolt és nem is egyértelmű sci-fis befejezésre.
Ahogy Pék Zoltán fordító a regény végén helyesen észreveszi: a Kizökkent idő Dick kísérlete arra, hogy hogyan írjon amerikai kisvárosokról kvázi-szépirodalmi regényt úgy, hogy azt meg is vegye tőle valaki pénzért. A mondanivaló talán az, hogy az amerikai polgárok békés élete csupán illúzió, miközben a hidegháború közepén a Szovjetunióból több száz atomtöltet irányul rájuk.
PKD egyre inkább formában
A szöveg sokkal gördülékenyebb, mint az eddig olvasott két regényben; a karakterek kevésbé kétdimenziósak, jobban működnek a motivációk is. Van viszont néhány teljesen karakter- és szövegidegen kiszólás, mint amikor a valóságban is zöldségesként tevékenykedő sógor, vagy a butácska szomszédasszony Freudra, Berkeley püspökre vagy Kantra hivatkozik. Ez jól jelzi, mi foglalkoztatja filozófiai olvasmányai során a szerzőt, de teljesen furcsán hat.
A cselekmény jobban össze van rakva, mint a A kozmosz bábjai, vagy akár a Figyel az ég, de a befejezés nagyon összecsapott: alig tudunk meg valamit a polgárháborúról, vagy arról, hogy egészen pontosan hogyan is működtetik a hamis várost. Nem derül ki például, hogy mi magyarázza az üdítősstand dematerializálódását, vagy azt a jelenetet, amikor Gumm sógora addig koncentrál, amíg eltűnteti maga alól a buszt, amivel hazafelé tart. Külön öröm egyébként, hogy még magyar vonatkozás is van: egy futó jelenetben feltűnik egy felirat Gumm unokaöccsének faházán, amelyben a kommunisták, a perónisták, a falangisták és a fasiszták mellett Hlinka és Kun Béla követőit is kizárják a klubból.
A Kizökkent idő vérbeli Dick-regény a jobban sikerült fajtából, ahol a furcsa, hamiskás valóság leleplezése kapja a főszerepet, de magyarázatot csak keveset kapunk. Lehet ez még jobb is. Sőt: lesz is.
Összességében tehát:
Világ: 8/10
Történet: 7/10
Karakterek: 7/10
Kiadás/borító: 9/10
Dick-o-Meter: 10/10
Összesen: 8/10
Legközelebb Dick egyetlen életében megjelent szépirodalmi könyvével, az Egy megcsúszott lélek vallomásaival jelentkezünk.
*
Sorozatunk eddigi darabjai:
Szolipszista rémálmok – Újraolvasni Philip K. Dicket II.
Két mell között elautózni a naplementébe – Újraolvasni Philip K. Dicket I.
A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
Nem gond, ha előbb-utóbb elpusztítjuk magunkat, a fontos az, hogy a bürokrácia működjön, a férfi lehessen nő, az ember pedig robot. Kafka vajon milyen novellákat írna ma?
A gödör olyan mély, hogy megszakad a szedett-vedett láncolat, és minél mélyebben van valaki, annál nagyobb kincs lehet még akár egy pizza is.
Eredetileg egy népszerű sci-fi adaptációja lett volna, de a végeredmény alapján nehéz elhinni, hogy a forgatás során bárki is komolyan vette.
Pillanatok alatt sikerült háborús fenyegetettséget kiváltani, kiterjeszteni a háborút.
Hetedik alkalommal startol el a héten a Budapesti Klasszikus Film Maraton; a restaurált filmek nemzetközi fesztiválján ezúttal a sci-fi is kiemelt szerepet kap. A múlt jövője című szekcióról és a műfaj hazai kezdeteiről Kurutz Mártont, a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményi és kutatási vezetőjét kérdeztük.
Donald Trump bizonyos abban, hogy hívei nem lesznek erőszakosak, bármi is lesz az eredmény.
Hiába volt minden próbálkozás.
