Még a szemét is okos, avagy: milyenek lesznek a jövő városai?

Mitől okos egy város? Többek között erre kereste a választ Lesku Gergely, a T–Systems koordinációs menedzsere, Kádár Bálint, a BME Urbanisztika tanszékének oktatója, és Soóki–Tóth Gábor építészmérnök, a Planning & Development Professional Group vezetője. Az előadók 20–20 percben a jövő városait érintő legfontosabb kérdésekre keresték a választ. Mitől okos egy város? Milyen városban fogunk élni 20 év múlva? Milyen kihívásokra keresi a választ a smart city? Jóllehet, a jövő jóslatai ingoványos területre vezetnek bennünket, de ezekre a kérdésekre a szakemberek valós fejlesztésen és terveken keresztül keresték a választ. Tudósításunk.

Lesku Gergely rögtön rávilágított a smart city témakörének egyik legfontosabb vetületére, mikor rámutatott: pár évtizeden belül a föld népességének 70%–a városokban fog élni. Ez azt jelenti, hogy például a mostani vízhálózatot, úthálózatot és biztonságpolitikát érintő megoldások nem fognak működni. Szerinte erre a kihívásra leginkább az informatikai eszközök nyújthatnak megoldást, hiszen az informatika a leggazdaságosabb módja annak, hogy a lakosok bevonásával fenntarthatóbbá és élhetőbbé tegyük a városokat. 

A sci–fi ereje: egyenes arányosság vízió és építészet között

Kádár Bálint építészmérnökként megszokta, hogy a múlt városait ők építették, de kik a jövő városainak építészei? Valószínűleg nem csak az építészmérnökök, hiszen Budapest ötven év múlva is ugyanígy fog kinézni, mint ma – mondta. Előadásának kezdetén az építészet és a sci–fi érdekes összefüggéseit emelte ki. A sci–fi filmekben a rendezők szakemberek segítségével alaposan elmélyülnek a jelen társadalmi problémáiban, hogy vászonra vigyék a jövő városának kinézetét. A haladás fizikai mivolta az összes sci–fiben fellelhető: egyre magasabb és bonyolultabb 3D architektúrákat képzelnek el. A sci–fi mindig is úgy tartotta, hogy a jövő városa a hihetetlen nagy építkezésekről fog szólni: hatalmas felhőkarcolók és többszintes utak jönnek majd létre.

Az építészet láthatóan pozitívan reagált a sci–fi jóslataira, egyre több és egyre magasabb felhőkarcolókat építettünk, így nem túlzás azt állítani, hogy a tényleges városok arculata egyenes arányosságban áll a fantasztikus víziókkal. De fenntartható–e így ez a fejlődés? Megoldhatók–e a társadalmi problémák ilyen gondolatmenetet követve? Kádár Bálint szerint nem. A japán metabolisták voltak az utolsók az emberi történelemben, akik meg is valósították a víziós álmaikat, majd bekövetkezett a nagyvárosi infrastruktúra bukása. Bebizonyosodott, hogy az épített utópia nem oldja meg a társadalmi problémákat.

A jövő városát jelentő smart cityt behálózza a digitális világ és az internet. A jövő városi infrastruktúrája kicsi, sokszor láthatatlan: kis szenzorok, amik letapogatják, hogy hol vagyunk és mit csinálunk. A szakemberek elkezdték a várost mint adathalmazt értelmezni, így az építészeknek a mi saját zsebünkkel (telefonunkkal) szolgáltatjuk az adatokat a jövő városának építéséhez. Kádár Bálint szerint ez az új szemlélet valahol érthető abban a világban, ahol a létező adatok 90%–a az elmúlt két évben keletkezett. A jövő városában nem léteznek közlekedési táblák (az autók önmagukat vezetik), és még a szemét is okos. A mai technológia segítségével amerikai kutatók követték a hulladék útját, amiből kiderült, hogy a szemetet indokolatlanul bonyolultan össze–vissza szállítják az országban. „A smart city az optimalizációról is szól” – zárta le a kérdéskört az építészmérnök.

A jövő városa azonban nem csak digitális. A jövő városa zöld. Ha valaki okos megoldást talál arra, hogyan termelhessen egy kis zöld területen a város közepén, akkor például az ingatlan értéke is növekszik, a környezettudatosságról nem is beszélve. A jövő városa a helyi adottságokat kihasználva, okos kis megoldásokból épül fel, erre Kádár Bálint szerint kitűnő példa a Design Terminal pályázatára készült budapesti ivócsap projekt. A sok kis okos megoldást tehát a digitális smart city hálózatba illeszti és így egy nagy okos rendszer lesz belőle. Ez a jövő városa – jelentette ki előadása zárásaként az előadó.

A jövő városainak felhasználói vannak, nem lakosai

Az utolsó előadó, Soóki–Tóth Gábor tisztázta, hogy a smart city gondolata a digitális technológiai és a környezettudatos célok és eszközök összekeveredéséből alakult ki. Amikor a jövő városáról értekezünk, a legfőbb kérdés szerinte, hogy mégis miben rejlik az okosság. Egy régi nagy felfedezéshez köthető gépet nem tartunk okosnak, miközben egy mai átlagos iPhone–t igen. Az igazi okosság mégsem Steve Jobs nevéhez fűződik, hanem John Snowéhoz. Nem, nem a fattyú Havas Jonhoz G.R.R. Martin regényéből, hanem a 19. századi fizikushoz Angliából, akinek munkássága hozzájárult ahhoz, hogy ma tiszta ivóvizet ihatunk a nagyvárosokban. Soóki–Tóth Gábor kiemelte, hogy a smart citynek van egy olyan vetülete, miszerint vissza kellene térnünk az ősi anyatermészethez, mivel a jövő városának a természet kitűnő önszabályozó mechanizmusait kell lemásolnia. A mai városok rendkívül rossz hatékonysággal működnek – mutatott rá a megoldásra váró problémák egyikére az építészmérnök.

Végezetül kiemelte: városaink a modern technológia segítségével hatékonyabbá, fenntarthatóbbá, és élvezhetőbbé tehetőek. Ugyanakkor önmagukban a technológiai megoldásokkal nem fogunk előrébb jutni. „Nem kell mindent ész nélkül digitalizálni” – emelte ki Soóki–Tóth Gábor. A jövő városának nem lakosai lesznek, hanem felhasználói, akiknek okos döntéseket kell hozniuk a fejlődés érdekében. A jövő városát jelentő smart city egyre inkább vissza fog térni a hagyományos megoldásokhoz is: „nem egyre gyorsabb lifteket fogunk megalkotni, sokkal inkább minden egyes lépcsőfokra ráírjuk, hogy mennyi kalóriát éget az, aki rálép” – mondta. „A kreatív megoldásokban van a jövő” – zárta előadását Soóki–Tóth Tibor, majd hozzátette: „a jövő városa összességében attól okos, hogy a rendelkezésére álló erőforrásokat és adatokat okosan tudja felhasználni”.