Mindeközben a Jupiter környéki holdakat uraló robotszerű, érző lények, a moravecek expedíciót indítanak a Mars felé, hogy kiderítsék, kik okozzák a felfokozott kvantumtevékenységet, illetve kik terraformálták rendkívül rövid idő alatt a bolygót. A csapat tagja két jóbarát: Mahnmut, az európéi Shakespeare-szakértő és mélytengeri felderítő, illetve az iói Orphu is, aki inkább Proust-ért rajong. A két moravec feladata az lenne, hogy eljuttassanak egy fegyvert az istenek lakhelyére, a marsi Olympos Monsra. Nagyon aranyosra sikerült ez a két karakter: igazi jó cimborák, akik kitartanak egymás mellett, a különböző kalandok közepette pedig arra is bőven jut idejük, hogy Shakespeare-ről és Proustról hosszasan beszélgessenek.
Óvodások a Földön
A harmadik szálon a Föld jelenlegi állapotát ismerjük meg, melyet elhagytak a Föld körüli gyűrűkön élő poszthumánok. A Földön maradt maroknyi, teleportkapuk előnyeit élvező „régimódi” ember gyakorlatilag bulizással tölti az időt, miközben robotok és ún. vojnixok szolgálják ki és védik meg őket. Az egyikük azonban az előre megszabott száz éve vége felé vészesen közeledve egyre jobban érdeklődik az iránt, ami iránt senki sem: honnan jöttek az emberek? Mi a céljuk? Mit akarnak a vojnixok? Hová tüntek a poszthumánok Végül egy évszázadok óta a Földön bolyongó nő és a hirtelen itt is felbukkanó, Jézus-szerű Odüsszeusz segítségével lehetőségük nyílik rá, hogy egy horrorba hajló végjátékkal mindent kiderítsenek.
Izgalmas kérdések ezek. Csak úgy szomjazza az ember, hogy a szórakoztató, elgondolkodtató történet olvasása végén kapjon valami választ, hogy oké, oké, de mi a fene történik? Tényleg, kik ezek, mit akarnak, hogy kerül ide is Odüsszeusz? Miért fontos Proust? Aztán Simmons egyszer csak félig-meddig, az igazi háború kezdetén elvarrja a cselekmény szálait, miután a kérdések öt százaléka talált feleletre. Mi pedig kaparhatjuk az arcunkat, amíg majd egyszer – a nem olyan közeli jövőben, 2017 tavaszán – megjelenik a folytatás, az Olümposz.