A Weingut Georg Breuer a Rheingau egyik legnagyobb termelője. De mi számít itt nagynak? Breueréknek 33 hektárjuk van, nagyrészt Rüdesheimben, vagyis a Rheingau nyugati részén, ahol a Rajna vesz egy jobbkanyart észak felé. Ott jártunk, és a pincészet vezetőjével, Theresa Breuerrel végigkóstoltuk az aktuális szortimentet.
A pincészet Rüdesheim hétköznap is turistáktól hemzsegő belvárosának szélén található. Az utcára egy kóstolóterem és vinotéka néz, mögötte van a feldolgozó és a tartálytér, valamint a pince. Mellette rögtön egy itt eléggé tájidegennek tűnő irish pub, valamint egy remek helyi pékség van, szemben vele a helyi Commerzbank-fiók. Éppenséggel lehet kártyával is fizetni a borokért, de ha van olvasó, aki szereti magát beleképzelni a környezetbe, az most biztosan örül a pluszinformációnak.
A kóstolóteremben Theresa Breuer, a pincészet vezetője, egy fiatal, a szomszédos Geisenheimben végzett borászlány és munkatársa fogad minket. Theresa a harmadik generáció a névadó Georg Breuer óta, aki az 1900-as évek elején exportra épülő üzleti vállalkozást csinált szülei pincészetéből. A hírnevet és elismerést Theresa apja, Bernhard Breuer vívta ki boraik számára azzal, hogy a létező legmagasabb borminőség elérését, illetve a bor és kultúra harmóniájának megtalálását tűzte ki célul. Ez már azon nyolcvanas évek elején történt, amikor a németországi borászok egy része a magas minőségű, termőhelyet fókuszba helyező borokban meglátta a jövőt.
És teszik ezt azóta is.
A Rheingau borai összetéveszthetetlenek. Az itteni palás, agyagos, helyenként löszös talajok és a Németországban szokatlanul meleg időjárás (az idei év talán kivétel lesz, gyakorlatilag három hete megállás nélkül esik az eső) jót tesz a szőlőnek. Nézzenek csak rá a német televíziók időjárás-jelentésére, Frankfurt-Wiesbaden környékén szinte mindig melegebb van pár fokkal, mint máshol.
Theresa Breuer 2004 óta, apja korai halála óta áll a vállalkozás élén, amiben nagy segítsége a cég kvázi ügyvezetője, Hermann Schmoranz és pincemesterük, Markus Lundén, egy svéd borász, akinek egyébként saját rheingaui pincészete is van.
A Georg Breuer-borokat két szóval szoktak körülírni: elegánsak és kifejezőek. Ehhez a szőlőben hozamkorlátozásra, biogazdálkodásra, szüretkor sok-sok válogatásra van szükség, a pincében pedig az exportsláger alapborokat leszámítva szinte mindig spontán erjesztésre és nagy fahordók használatára. A gyümölcsösség, az egyensúly, a jó szerkezet és a tartalom fontosabb, mint az előírt mustfokok és termésátlagok, vallja Theresa Breuer. A pincészetet a német Gault&Millau négy csillaggal jutalmazta tavaly, ez azt jelenti, hogy Breurék nemcsak a borvidéki, de a német élmezőnyben is stabilan ott vannak.
*
Georg Breuer Riesling Brut 2010
Komoly borkóstolót pezsgővel illik kezdeni vagy zárni. A ház rizlingpezsgője egy éven keresztül erjed a palackban, utána degorzsálják. Aki ivott már palackos erjesztésű rizlingpezsgőt (kötelező tananyag például a pfalzi Menger-Krug-ház), azt nem érheti sok újdonság: élesztősség, érett almás illatok, durva savak, elegáns mousseux. 16,50 euró.
Georg Breuer Brut 2006
Elképesztően komoly anyag, egészen új dimenziókat hoz be a rheingaui pezsgők világába. Az alapbor pinot gris, pinot blanc, pinot noir és egy egészen kevéske rizling házasítása, amit hat éven keresztül tartottak finomseprőn degorzsálás előtt. A Champagne-t idézi meg, de itt az eleganciát és a gyümölcsösséget is hiányoljuk. Van cserébe szederíz (komolyan), és durván koncentrált, egész szájat betöltő töménység. Izgalmas, de fél pohár is sok belőle. Érdekesség: a címke porcelánból készült, úgy van ráragasztva. 33 euró.
Georg Breuer Rheingau Sauvage 2013
A pincészet borvidéki szintű alapborainak mindegyikének francia elnevezése van, nem véletlenül, ezzel is a francia, főként burgundi termőhely-alapú borászati filozófiára szeretnének utalni. A Charm a populáris, félszáraz rajnai rizling, a Sauvage pedig a száraz, komolyabb verzió. Fajélesztővel, acéltartályban erjedt, kimondottan friss, picikét élesztős-citrusos jegyekkel támad a szép savak mellé. Körülbelül 70 hl/ha-os termésátlaggal lett szüretelve az alapanyag. Most kell meginni, mert jólesik. 9,50 euró.
Georg Breuer Estate Rauenthal 2013
Rauenthal a Rheingau középső részén található, Eltville fölött a domboldalban. Mellette fekszik Kiedrich, amit Robert Weil borai kapcsán talán többen ismernek már. A pincészet két település-szintű bort készít: a Rauenthal az agyagos-kavicsos talaj adta citrusos karaktert, a Rüdesheim a kvarcitos-palás talaj mineralitását és csonthéjasgyümölcs-aromáit szeretné megjeleníteni a rizlingen keresztül.
A 2013-as Rauenthal fiatal német nagy fahordókban érlelődött (jellemzően 1200 literesekben, de használnak 600 literes és egy 2400-as hordót is). A termésátlag itt körülbelül 60 hl volt hektáronként. Érdekes, hogy a velem együtt kóstoló tállyai borász, Homoky Dorottya rögtön a saját Nyergesek-dűlőjére gondolt a bor kapcsán, a 2013-as évjárat furmintjának almás-körtés aromái ugyanis nagyon hasonlítanak erre. Nem annyira rizlinges, nem is annyira rajnai, viszont nagyon jó. 12,50 euró.
Georg Breuer Estate Rüdesheim 2012
Már csak az eggyel korábbi évjárat miatt is a tipikus rheingaui minerális illattal köszön be a termékpaletta másik település-szintű bora, ezúttal a rüdesheimi lejtőkről. A friss rheingaui mintákban sokszor nem érezni még ezt az illatot, legtöbbször a palackos érlelés során fejlődik ki. A kortyban az ásványosság visszaköszön és kiegészül a rizling jellemző gyümölcsaromáival, főként barackkal. Vibráló, élénk, játékos, nagyszerű bor, aki klasszikus rheingauit keres, ezt vegye. 12,50 euró.
Georg Breuer Terra Montosa 2012
A pincészet 1990 óta összeházasítja négy legjobb dűlőjének (ebből három rüdesheimi és egy rauenthali, tehát ha így nézzük, borvidéki házasítás ez is) termésének azon részeit is, amelyek végül nem kerülnek bele a dűlőszelektált csúcsborokba. A latin elnevezés meredek lejtőt jelent, és a rüdesheimi szőlőültetvények első említését tartalmazó 1074-es oklevélből származik. Erősebb a hordó hatása, feszesebbek a savak, és a különböző területek miatt egyszerre van jelen a rauenthali citrusosság a rüdesheimi tömény ásványossággal. Jól érlelhető, tíz évre is eltehető bor Theresa Breuer szerint, aki egyébként is javasolja, hogy bátran feledkezzünk meg a boraikról évekig. 17,50 euró.
Georg Breuer Berg Roseneck 2011
A Roseneck az egyik legismertebb rüdesheimi dűlő, mar csak azért is, mert a tetején magaslik az I. Vilmos porosz király es német császár által emeltetett gigantikus Germania-emlékmű, amely elsősorban a német nép ellenségeitől, de főként a franciáktól hivatott távol tartani a Rajna-vidéket. 1980 óta készít a pincészet olyan dűlőszelektált száraz csúcsborokat, amelyeknél a termőhelyi tipicitás és egyéniség megragadása a cél (Németországban, főleg az egyszerűbb borászatoknál elég gyakori, hogy a dűlők neve még a legalapabb ivóborokon is szerepel), ehhez a szőlőben a kis parcellák körülbelül 30 hl/ha-os termésátlagára, a pincében pedig idős, használt fahordókra támaszkodnak.
A Roseneck a Rheingau egyik grand cru-je. 2011-es a bor, így szép palackbukéval köszön be. Ízben van érett alma, birs, citrusok, erősebb ásványosság, érett, rendezett, feszes savak. Homoky Dorottya kedvence volt a négy dűlős tétel közül. A házigazda nem igazán lepődött meg ezen, szerinte a csúcsborai közül a legtöbb nő ezt a borát kedveli leginkább, még ha nem is kimondottan egy csajos bor, értsünk ezalatt bármit is. 30 euró.
Georg Breuer Berg Rottland 2011
A Berg Rottland meredek teraszai a rüdesheimi vasútállomás fölött – elég menő a látvány, amikor kiszállva a Rajna északi partján közlekedő vonatból elénk tárulnak a szőlők. (A Rajna túlpartjáról, Bingenből még szebb, onnan a komplett rüdesheimi hegyoldalra egészben rálátni, szóval megéri átkompozni, van ott egy példaértékűen felújított parti sétány is, borozókkal, éttermekkel.)
A Berg Rottland bora robosztus, koncentrált, sűrűn ásványos, köszönhetően a palás-kvarcitos alapkőzetnek, amire vékony kavicsos-löszös talaj rakódott rá. Érdekes volt, hogy a 11,5%-os alkoholtartalom ellenére is kibújt a szesz a korty végén, míg a Roseneck 12%-os alkoholja fel sem tűnt. 30 euró.
Georg Breuer Nonnenberg 2011
Az egyetlen a négy csúcsdűlő közül, amely nem Rüdesheimben található: a Nonnenberg mind az 5,6 hektárja a pincészet tulajdonát képezi, így innen más nem is készíthet bort. Hidegebb terület a rüdesheimiekhez képest, a dűlőszelektált tételbe a dűlő középső részének termését szedik bele, a szélek a Rauenthal-borba kerülnek. Teljesen más karakter. Elképesztően intenzív es gazdag illat es íz, fűszeresség, rengeteg gyümölcs – úgymint birs és citrusok –, érezhető, 10 gramm/liter körüli maradékcukor társul a 8 gramm/liternyi feszes, rajongani való savhoz. Nagy bor! 38 euró.
Georg Breuer Berg Schlossberg 2011
Parádés, írtam a pincészettől kapott jegyzetpapírra. A Schlossberg Rüdesheim legmeredekebb, helyenként hatvan fokos lejtője, a képeslapokról ismert Rajna-kanyar fölötti várromot, a Burg Ehrenfelst veszi körül. A rizlingfürtök itt a legkisebbek, a kvarcitos-palás talaj ugyanis igencsak jól tárolja a nap melegét, így csapadékszegényebb években a szőlészek gyakran öntözni is szokták az itteni ültetvényeiket, hogy a termés egyáltalán be tudjon érni. Az itteni borok definíció szerint fűszeresek és nagyon kifinomult savszerkezetűek. És ilyen ez a Georg Breuer-tétel is, de mellé érezni illatban-ízben némi (inkább Mosel-tipikus) petrolosságot is.
Komplex, érett, testes, húsos, már-már olajosan hömpölygő bor. Theresa Breuer szerint ez most nem a megszokott Schlossberg, más évjáratban feszesebb szokott lenni a dűlő bora. Érdekesség, hogy 1980 óta mindig más képzőművész alkotása szerepel a Schlossberg-palackok címkéjén, demonstrálva a dűlő fontosságát. 43 euró.
Georg Breuer Rheingau Auslese 2011
Ez a pincészet édes alapbora. 60%-ban botritiszes szőlő került bele, a maradék egészséges, érett vagy túlérett rizling. A botritiszes szemek alatt itt nem a Tokaj-Hegyalján megszokott, mazsolás állagú bogyókat, hanem inkább a frissen fertőzött szemeket értik. Ennek megfelelően laza, könnyed, parfümös édesbor, amiben a 100 g/l-es cukortartalom nagyon fel se tűnik. A bor harmada nagy fahordóban érlelődött, ez érintésnyit hozzátesz. Kérdésemre, hogy miért szedik le a botritiszes fürtöket rögtön, miért nem hagyják őket még tovább a tőkéken, Theresa Breuer a következő választ adta: mert nem igazán látja az ilyen típusú borok helyét a piacon. 17 euró.
Georg Breuer Berg Rottland Auslese Goldkäpsel 2011
Az alapanyag ugyanaz, mint a dűlőszelektált száraz Berg Rottland esetében – abba a botritiszmentes, válogatott szőlő került, ide pedig a nemespenésszel fertőzött alapanyag. Körülbelül 80%-ban botritiszes szőlőből készült a bor. A maradékcukor 114 g/l. Áradóan gyümölcsös, nagyon jóivású bor, bár jót tenne neki egy picivel magasabb savtartalom (6-7 g/l közötti most). 35 euró (375 ml).
Georg Breuer Elysium Beerenauslese 2007
Kiemelkedő, nagy édesbor. 182 gramm/ liter a cukortartalma 9 g/l-es savtartalom mellett. Öreg barrique-hordókban érlelték (rákérdeztem, korábban pinot gris volt bennük): ez, a magas botritisz-arány és a szép sav-cukor egyensúly teszi a tokaji hatputtonyos aszúk méltó kihívójává szerintem. Tállyai borász-kóstolótársamnak tetszett füstössége, illatában a dohányos-diós vonal, ízben pedig főként barack, alma, majd állandóan valamilyen újabb gyümölcs. Mikor megkérdeztük Theresa Breuert, ezt vagy előző, könnyedebb bort preferálja-e, remek kitérő választ kaptunk: előzőből több pohárral is el lehet fogyasztani, ráadásul ételek mellé is jobban működik, az Elysium azonban önmagában is sokkal több, jobb, különlegesebb. Nekünk ez tetszett jobban. 52 euró (375 ml).
Georg Breuer borait Magyarországon a Riesling.hu forgalmazza. Tar Ferenc boltjának választékában öt tétel található meg: a település-szintű Estate Rüdesheim 2012, a négy csúcsdűlő házasítása, vagyis a Terra Montosa 2012, valamint három dűlőszelektált bor, a 2011-es Berg Rottland, a 2011-es Nonnenberg és az abszolút csúcsbor, a 2011-es Berg Schlossberg. További borok is lesznek a kínálatban a pincészettől.