Ki a nemzeti?
Az, aki azonosul a nemzeti megmaradás és önértelmezés létkérdéseivel. Az, aki fel meri vetni a sarkalatos történetekben a megmaradás és viszonyulás alternatíváit.
Jancsó Miklós filmjei és világlátása ezeket feszegeti. Ahhoz, hogy viszonyulni tudjon a jelen létértelmezéséhez, vissza kellett nyúlni a múlt nagy történéseihez, s benne azokhoz, amelyben látszólag azonosult kora uralkodó ideológiával (Szegénylegények). De tovább is lépett ebben. Nemcsak képiségben, hanem egy másfajta létértelmezésben. Mert annak a kornak jellegzetessége volt az egysíkú történelem-értelmezés. Ugyanakkor, amennyire sejthető, Jancsó a Kemény Zsigmond-i viszonyulást viszi tovább, amelyben épp azokkal lesz sokszor kritikus, akiknek örökségéből a kritikai lét lehetőségét merítette. Lehet, hogy intuitív és ösztönös, de az is lehet, hogy tudatos, tudatosan sérelmes ez a viszonyulás. De sohasem elválasztható a nagy szembesülések világától és az örökséggel való szembenézéstől (Oldás és kötés). Hogy vágóhídra vihetnek és visznek, mint az egykori szürke marhákat, már addigra tapasztalat volt. Annál érdekesebb, hogy ez a Jancsó által ábrázolt, önmagából is kifordult – szabadsághiányos - világ miként lehetett szembenézés nélkül a változások világa?