Bóka István, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke elmondta, az Új Széchenyi Terv keretében jelentős és nagyszámú fejlesztés valósult, illetve valósul meg a Balatonnál. A nagyszabású település-rehabilitációs projektek szinte valamennyi tóparti települést és várost érintették, nincs olyan tóparti település, ahol ne történt volna valamilyen strand- vagy kikötőfejlesztés – mondta.
Kitért arra, hogy hamarosan elkezdődik a déli parton a vasútvonal teljes korszerűsítése, és a következő, 2014-től kezdődő uniós támogatási ciklusban nagyvonalú fejlesztésekre készülnek a közlekedés területén. Bóka István, aki Balatonfüred polgármestere is, az egyre népszerűbb kerékpárturizmusról szólva elmondta, 2014-től várhatók jelentős fejlesztések ezen a téren. A kerékpárturizmus fontosságára a kormány is figyel, hiszen kiemelt állami beruházássá nyilvánította a balatoni bringakörutat – tette hozzá.
A politikus az MTI kérdésére válaszolva elmondta, a korábbi uniós fejlesztési ciklusban a Balaton-régióba jóval kevesebb támogatás került, mint az országos átlag, mára már arányosnak mondható a támogatási források elosztása.