Tállya következő százötven évének alapjait kóstoltuk Alkonyi László vezetésével

Tállya a korábbi Zemplén vármegye nyugati csücskében fekszik, Mád és Abaújszántó között. Mára kétezren sem lakják, pedig voltak idők, amikor az ötezret is felülről súrolta az egykor várral is rendelkező mezőváros lélekszáma. Tállya két főutcáján, a Rákóczi és a Rózsa utcákon vagy éppen gyönyörű temetőjében sétálva a bortermeléssel és kereskedelemmel foglalkozó polgárság gazdagságának nyomaiba ütközik az ember.

Vár állott, most kőhalom

Az egykori vallási sokszínűséget hirdeti az eredetileg gótikus, de később barokkosított római katolikus templom, amit minden évben szeptember végén szőlővel díszítenek fel, a református templom, melynek tornyából messzire ellátni, a külön harangtoronnyal rendelkező evangélikus templom és a ma is aktív közösséget megmozgatni tudó görögkatolikus kápolna. A felújított, de üresen álló Rákóczi-kúria, a ma az Oroszlános borvendéglőnek helyt adó Szirmay-kúria, az omladozó Maillot-kastély, a Balogh-kúria – amelyről messziről ordít, hogy ha valaki felújítja és épít mellé egy úszómedencét, az egyik legszebb vidéki szállót üzemeltethetné – mind az egykori dicső múltat őrzik.

Most mintha megmozdulna valami. De mit csináltak a tállyaiak eddig?

Folytatták, amit a rendszerváltás előtt is csináltak: a biztonságos túlélés volt a cél, ezért a lehető legnagyobb hasznot akarták kipréselni mindenből, minimális befektetéssel. Nem véletlen, hogy a külvilág számára semmi nem látszik a településből: dűlőinek termése PET-palackokban vagy kannákban landolt, bortermelőinek vagy szaktudása vagy ambíciója nem jutott el addig, hogy felvegyék a versenyt a rendszerváltás után gyorsan ébredő mádi, tarcali, tokaji élvonallal. A biztosra játszottak: a pinceromantika és a gazda vicces borbemutatója adta el a bort, meg az, hogy olyan olcsón aszút, mint Tállyán, szinte csak a Tesco legalsó polcain lehet találni – Alkonyi László ennél tovább ment, és a kóstolón a hegyaljai borhamisítás fellegváraként aposztrofálta a települést.

A siker felé vezető út hosszú

Azt azonban el kell ismerni, hogy a ma látható Tállya teljesen jogos és létező piaci igényeket elégít ki: olyan borokból sokat inni, amiket a világ legjobbjaiként tartanak nyilván, sokak számára vonzó program. Gazdasági értelemben sikertörténetről is lehetne írni: a rendszerváltás után a helyi borászok megtalálták a maguk helyét a borpiacon, és a Tokaj Kereskedőház rituális öngyilkosságával termékskálájának átalakításával most megnyílik előttük az esély benyomulni a kerházas félédesek helyére a kereskedelembe a tállyai félédesekkel. Nagy üzleti lehetőség ez nekik. És nincs is ezzel gond.

De vannak Tállyán olyanok is, akik előtt más célok lebegnek. Őket a településen gyakorlatilag észre sem lehet venni, sokan most léptek először nyilvánosság elé.

Alkonyi Lászlóék már több éve kutatják, milyen potenciál rejlik a tokaji borvidék dűlőiben, így jutottak el Tállyára is. A Tokaj-szakértő borújságíró a korábbi dűlőleírásokat, klasszifikációkat elemezve arra a felismerésre jutott, hogy Tállyában jóval több van, mit amit magából mutat. Rekonstruálva Bél Mátyás 18. századi tokaj-hegyaljai dűlőleírásait egyértelműen látszik, hogy régebben Tállya nagyon fontos települése volt a borvidéknek: első- és másodosztályú dűlők sorát találni a félmedencében. Alkonyi álláspontja szerint mivel ez a dűlőbesorolás még szárazbor-központú volt – a későbbiek inkább már az édes borokat tartották szem előtt –, ezért feltételezhető, hogy az eddigi tokajikhoz képest teljesen új karakterek jelennek meg a tállyai dűlők boraiban.

A cél most az, hogy ezt be is bizonyítsák. Alkonyi László azon dolgozik már jó egy éve, hogy Tállyára csábítson befektetőket, akik vásárolnak egy-két hektárnyi első osztályú területet és onnan olyan magas minőségű referenciaborokat készítsenek, amelyek a lehető legjobb lenyomatai az adott termőhelynek. „Mindenkinek legyen egy kis királysága” – fogalmazott Alkonyi utalva arra, hogy az ő és a köré csoportosult befektetői kör célja az, hogy egy pincészet csak egy dűlőre koncentrálhasson. A borszakíró szerint ez azért üdvös, mert így a településre érkező turistának legalább három-négy pincét végig kell járnia ahhoz, hogy képet kapjon a borban megjelenő tállyaiságról.

A siker felé vezető út akadályokkal van kikövezve

Egy év alatt van már annyi bor Tállyán a borszakíró szerint, ami alkalmas arra, hogy felvillantsa a termőhely tehetségét. Igazából nem is kell sietni sehová, mert Alkonyi szerint majd a következő 150 év feladata lesz, hogy felderítsék a dűlők sokszínűségét. (Minimum bátor dolog volt részéről ilyen kijelentést tenni azután, hogy azokat a borírókat bírálta, akik a borhibák és bizonytalanságok megnevezése helyett inkább húszéves potenciált láttak a rendszerváltás idejéről származó villányi vörösökben – utóbbi borok állapotát most össze lehet vetni az akkor írtakkal, olyan ember azonban nem nagyon lesz a ma élők közül, aki 150 év múlva vertikális kóstolón esetleg nyilvánvalóvá teszi, hogy Alkonyi tokaji szárazbor-központúsága merő tévedés. Már persze ha tévedés.)

A kóstolón hét bort mutatott meg Alkonyi: lehetett volna több is, de elmondása szerint sok bor, ami télen, tavasz elején még szép formáját mutatta, azóta beillósodott. Az érintett dűlőket a Google Maps térképén mindenhol narancssárgával jelezzük.

*

1. Tállya, Vár-dűlő – Vineum borház birtokfurmint 2012

A dűlő neve arra utal, hogy tetején állt korábban a tállyai vár. Az Alkonyi László által rekonstruált Bél Mátyás-féle dűlőbesorolás alapján harmadosztályú területről van szó. Mivel Mádhoz közel van, ezért Alkonyi elmondása szerint az alapkőzet itt tufás, agyagos: a kopott felszínnek köszönhetően a dűlő borai vékonyabbak, feszesebbek.

Zsadányi László pincészete az egyik első fecske volt Tállyán. A győri bútorgyáros 2000-ben alapította meg birtokát Tállyán, ám igazán tudatos építkezésbe az elmúlt években kezdett csak. Boraikkal egyelőre ritkán találkozni boltokban, a legkönnyebben hozzáférhető tételük a CBA-kban ezer forint környékén kapható Perlina nevű furmintból készült tiszta, jó ivású habzóbor, melynek alapanyaga egyébként nagyrészt a Vár-dűlőből származik. A Vineum borház ma közel harminc hektáron gazdálkodik, Alkonyi jellemzése szerint a leginkább professzionális birtok ma Tállyán.

A kóstolt tétel a pince alapbora, a 2012-es birtokfurmint. Nem tisztán a Vár-dűlő termése, de jelentős része onnan származik, ezért mutatta be Alkonyi a kóstolón. Elsőre picit fémes, nehéz, ropogós savai, majd a fajtajelleges almás-körtés illat- és ízjegyek alaposan megindokolják, miért innen születik meg a habzóbora a pincének.

*

2. Tállya, Köveshegy – Szirmay Kúria furmint 2011

Az Oroszlános borvendéglő tulajdonosa, Gergely Miklós a borvidék iránt az egyik legelkötelezettebb ember. Az Oroszlánost évek óta a helyi alapanyagok, a szezonalitás, a minőségi vendéglátás, a részletekre való odafigyelés és a maximalizmus jellemzik. Nincs borvidéki étterem saját bor nélkül, gondolta a tulajdonos, ezért vett a tállyai Köveshegyen közel öt hektárt. A dűlő neve sokat elárul: az itt termelt borok minerálisak és magas savkészletűek. Két bort készít innen a birtok: egy ház borát, ami egy jó gasztrobor, valamint egy hordóválogatást, ami már egy komolyabb tétel.

Az Oroszlános borait a szintén tállyai Szent Benedek Pincészet borásza, Ádám József készíti, ezzel a dűlővel valószínűleg neki van a legtöbb tapasztalata, hiszen a Szent Benedek is készít innen bort. A Köveshegy gyakorlatilag a Vár-dűlő mellett van, de teljesen más fekvés. A kóstolt tétel jóval érettebb, teltebb, magasabb beltartalommal bír, mint az előző. Jól iható, jól érthető interpretációja a termőhelynek. Bármikor bátran felbontható.

*

3. Tállya, Nyergesek-dűlő – Kovács Zoltán furmint 2011

A Nyergesek-dűlő már a 15. században meg volt említve, mint szőlőtermő terület. „Elhasaltam tőle, amikor először kóstoltam, annyira tetszett” – tette magasra a lécet a dűlő borával kapcsolatban Alkonyi. Meg is ugrotta a bor: bár a közönséget megosztotta, egyértelműen ezt szavazták meg a kóstoló legjobbjának. Picit vegetális jegyek vannak benne, jól érezhető mineralitás és a furmintra annyira jellemző almás ízek.

Magáról a borról érdemes tudni, hogy Kovács Zoltán korábban mindig eladta az innen származó szőlőjét, 2011-ben azonban úgy ítélte meg, készít róla egy bort, ami családi fogyasztásra alkalmas lehet. Az Alkonyi által a kóstolón – hogy véletlenül, vagy szándékosan-e, nem tudom – nagyüzeminek mondott Disznókő főborászának ez olyan jól sikerült, hogy Alkonyi bevallása szerint azóta is hurcolja magával a bort, ahová csak tudja. Sok nem készült belőle, alig ötszáz darab, ám az már az új tokaji palackba került. Nem forgalmi tételről van szó, ezt jelzi az is, hogy 2012-ben nem készült innen bor.

*

4. Tállya, Galyagos-dűlő – Bodnár Pince furmint selection 2011

A Galyagos érdekes terület Alkonyi szerint, mert első- és másodosztályú területek ölelik körbe, mégsem sorolta ezt soha senki harmadosztálynál följebb. Talán azért lehet ez, mert a tállyai dűlők között ez az, ami a leginkább hasonlít egy vízszintes területre, noha nyilván nem teljesen az. Alkonyi elmesélte, hogy a talajt itt részben a Galyagos fölötti Remete-, Palota-, Sipos-dűlőknek az esők miatt lecsúszott hordaléka alkotja, ami riolitos-andezites málladékkal keveredik.

A mádi Bodnár-házaspár 2009-ig csak édes borokat készített, leginkább magas puttonyszámú aszúkat (és persze van egy nagyon jó kései szüretelésű boruk, a 2009-es Érintés). 2009-ben aztán megszületnek a száraz borok is, amiket a mádi Szilvás-dűlőből és a tállyai Galyagosról készítenek. Régi idők mozija: a hordós érlelés jegyei jönnek, ám nem uralják a bort, csak jelzik, hogy itt vannak ők is. Pici viaszosság zavar be a képbe, de ha ezt leszámítjuk, szerkezetében remek bort kapunk.

*

5. Tállya, Bohomály-dűlő – Szűcs Ferenc furmint 2012

A Bohomály az egyik legrégebbi említésű tállyai terület, már Bél Mátyás is első osztályba sorolta. A dűlő Tállya nyugati részén, Abaújszántó felé található, gyakorlatilag ott, ahol az összes többi első osztályú termőterület. Alkonyi László elmondása szerint ezt a részét a tállyai szőlőnek nem kis befektetői invázió éri: nem csak a borszakíró által Tállyára elcsaltak, hanem mádi borászok is vásárolnak errefelé területeket.

Szűcs Ferenc nem borász, és nem is tervez nagy birtokot. A kóstolón elmondta, alapvetően három bort szeretne készíteni a Bohomályon található kis területéről: egy száraz furmintot, egy kékfrankost és ha az évjárat engedi, egy édes bort. Amikor a kóstolt tétel még a Vineum pincéjének hordóiban volt, Szűcs Ferenc gyakran lejárt a pincébe, és mindig megörült az »Sz. F.« feliratú hordóknak. Ám a Vineum borásza gyorsan lelombozta: nem Szűcs Ferenc az, hanem száraz furmint.

A kóstoló talán legbizonytalanabb tétele volt az új tokaji palackba zárt 2012-es Bohomály-furmint. Egyáltalán nem keltette kész bor benyomását, valószínűleg későn lehetett fejtve, mert illatában seprőt lehetett érezni, mást nagyon nem. Házasítási alapnak ellenben kiváló, és ezt nem negatív értelemben írom még véletlenül sem.

*

6. Tállya, Görbe-dűlő – Vineum furmint 2012

Ha valaki kimegy a szőlőbe és megnézi azt, rögtön tudja, miért ez a neve: a szőlősorok tesznek egy 135 fokos kanyart középtájt. Első osztályú dűlő, sok tokaji borász, aki már megfordult Tállyán, mondja a legjobbnak. Zsadányi László birtokának egyik ékköve a dűlő, van is itt területe bőven, a birtok jövőbeli dűlőszelektált csúcsborainak egyik fontos dűlőjéről beszélünk. És hogy a tulajdonos mennyire komolyan gondolja a tállyai borászatát, az is mutatja, hogy az idén az év borászának megválasztott, a Royal Tokaji után saját tarcali kisbirtokát és a Tokaj Kereskedőház borait menedzselő Áts Károlyt kérte fel szakmai tanácsadónak eddigi csapata mellé.

A kóstolt tétel egyelőre inkább felvillant, mint bizonyítja az első osztályú Görbében rejlő potenciált. Kétségtelenül ott van a sor legkomolyabb borai között – itt igazából Kovács Zoltán, a Bodnár Pince és ez a tétel az, ami szóba jöhet – , ám lustább és lomhább egy, a nagyság felé igyekvő borhoz képest. Ettől függetlenül tetszett.

*

7. Tállya, Hetény-dűlő – Homoky Pincészet furmint-hárslevelű 2012

A Hetény-dűlő egy izgalmas területe Tállyának: hűvösebb itt a klíma és alapvetően van egy löszös beütése a talajnak, így egészen más karakterű bor készíthető innen, mint a település többi dűlőjéről. Alkonyi a pezsgő-alapbort emlegette itt, szerintem inkább legyen egy kísérleti rajnai rizling, de egyezzünk ki egy furmint-hárslevelűben. A Homoky Pincészet ugyanis egy 60% furmint, 40% hárslevelű összetételű bort hozott a kóstolóra, ami nem később lett összeházasítva, hanem tudatosan, eleve egybe lett szüretelve szeptember végén viszonylag magas, 21 körüli mustfokkal, botritisz nélkül.

Homokyék a legtállyaibb tállyai birtok a sorban: Homoky András már a negyedik generáció, aki a szőlővel és borral 1886 óta foglalkozó családban ezt a szakmát választotta. A 2012-es az első évjárata a pincének, amikor olyan borokat készítettek, ami az egyébként széles és izgalmas dűlőportfóliójukat feltérképezi (készült bor a tállyai Sas-aljáról, a Bártfairól és a Görbéről is, és egy kései szüret/szamorodni a Hetényről). Nekik sem volt egyszerű ezt az új szemléletet elsajátítani, de Tállyának nagy szüksége van arra, hogy ne csak a befektetők mutassanak újat, hanem azok is, akik itt élnek.

A viszonylag kései szüretnek, a tartályban történő spontán erjesztésnek köszönhetően maradt a borban viszonylag komoly mennyiségű maradékcukor, ami nehézzé tette a többi jegy kihámozását a borban. Nehéz eldönteni, hogy jól vagy rosszul áll-e neki, az azonban bizonyos, hogy egyszerű szerkezetével a kóstoló legkönnyebben befogadható, legpopulárisabb tétele Homokyék bora volt – ez pedig biztató a piaci sikerre nézve.

*

Felmerül a kérdés, hogy okosabbak vajon lettünk-e a kóstoló után. Nem feltétlenül. Amit láttunk, hallottunk és kóstoltunk, azok alapján igencsak sok karton ajándékbort kellene a tállyai borászoknak adnia a borújságíróknak, hogy azt írják, ezek egy világhírű borvidék világhír-potenciállal bíró borai voltak, melyeket oda lehet tenni a tokaji élvonal mellé. Termőhelyi referenciával ugyancsak nem szolgáltak, ahhoz már valóban inkább az Alkonyi által említett 150 év kell. Borászatilag útkeresésről lehet beszélni és erre még valóban szükség is van. Ám Kovács Zoltán Nyergesek-furmintja, a Vineum Görbe-furmintjánál látott szerkezet vagy éppen a Homoky-féle maradékcukros irány mind olyan kiindulópont, amivel érdemes kísérletezni vagy akár vitatkozni. Van benne potenciál.

Viszont egy dologról nem szabad megfeledkezni soha: hogy Tállya jövője a polcon dől el.

*

A fényképek nagy része saját, a Bohomály a Zsirai Pincészeté, a Köveshegy Homoky Dorottyáé. A címlapfestmény, Tállya látképe a Palotáról Kállai József munkája.