A díj ünnepélyes átadóját most először tartják a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, Barnás Ferenc vasárnap veheti át az elismerést. Barnás Ferenc regényét 28, tavaly újonnan megjelent mű közül választotta ki a zsűri. A Másik halál az író negyedik regénye, egy ötvenes évei elején járó pesti férfi története barátságról, széthullásról, városokról, külső és belső utazásokról. A nyolcadik alkalommal odaítélt díjnál a jelölések terén is változtattak: a kiadók is ajánlhattak a nagy listára. Többhetes válogatás után szűkítették le a tízes listát a 28 műből – hangzott el a keddi sajtótájékoztatón. A zsűri munkáját Tarján Tamás vezette, tagja volt Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, Csobánka Zsuzsa drámapedagógus, E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Keresztury Tibor író, Valuska László szerkesztő és Zachár Zsófia műfordító.
A tízes listára Bán Zsófia Amikor még csak az állatok éltek, Fehér Béla Kossuthkifli, Ferdinandy György Pók a víz alatt, Györe Balázs Barátaim, akik besúgóim is voltak, Karafiáth Orsolya Kicsi Lili, Kemény István A királynál, Márton László M.L., a gyilkos, Szvoren Edina Nincs és ne is legyen és Végel László Bűnhődés című kötete került föl. „Erős volt a mezőny, de rövid vita után egyhangúan Barnás Ferenc munkája mellett voksoltunk” – mondta Tarján Tamás, hozzátéve, a díjazott könyv erős népszerűsítő kampányban részesül, és a többi kilenc is kiemelkedő helyet kap a könyváruházakban. A Másik halál Barnás Ferenc negyedik regénye, amely egy ötvenes évei elején járó pesti férfi története barátságról, széthullásról, városokról, külső és belső utazásokról. A szerző – volt egyetemi tanár – most az Ernst Múzeum egyik teremőre. „Arról szól, hogy másként, jobban is csinálhatnánk a dolgainkat. Mindenről szól, ami itt maradt velünk, az elmúlt hatvan évről éppúgy mint a közelmúlt 20 évről. Nem könnyű olvasmány” – hangoztatta könyvéről Barnás Ferenc.