Vidéki Színházak Fesztiválja a Tháliában

2012. szeptember 06. 13:55

A Kaszás Attila-díjátadó gálaműsorral indul péntek este a Vidéki Színházak Fesztiválja a Thália Színházban, a találkozón 12 teátrum mutatkozik be a budapesti közönségnek.

2012. szeptember 06. 13:55

A szeptember 15-ig tartó Vidéki Színházak Fesztiválja a Kaszás Attila-díj gálaműsorával indul, amelyen a fiatalon elhunyt színészre emlékeznek pályatársai, barátai. Az előadás jegybevételét Kaszás Attila családjának utalják át a szervezők. Az esten adják át a Kaszás Attila-díjat, amelyet 2008-ban alapított Pokorni Zoltán és a MOZAIK Művészegyesület. A díj magyar nyelven játszó színészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja. Az idén a szavazás harmadik fordulójába jutott négy színész, Kubik Anna, a Pesti Magyar Színház; Kálid Artúr, a Bárka Színház; Keresztes Tamás, a Katona József Színház és Bányai Kelemen Barna, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának tagja esélyes az elismerésre. Közülük közönségszavazással választották ki azt, aki a gálán átveheti a díjat.

A találkozón 8 nagyszínpadi és 4 stúdióelőadás látható. A fesztivál előadásait a Jakupcsek Gabriella, Szalai Annamária, Makrai Sonja, Csupó Gábor és Baán László alkotta zsűri értékeli, amely a legjobb női és a legjobb férfi alakítást, valamint a legjobb előadást díjazza. A budapesti közönség Csiky Gergely Buborékok (kecskeméti Katona József Színház), Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból (Pécsi Nemzeti Színház), Schwajda György A szent család (kaposvári Csiky Gergely Színház), Sütő András A szuzai menyegző (nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház), Marc Camoletti Félrelépni tilos! (szolnoki Szigligeti Színház), Kander-Ebb-Masteroff Kabaré (békéscsabai Jókai Színház), Ibsen Nóra (tatabányai Jászai Mari Színház), Eisemann Mihály-Szilágyi László Én és a kisöcsém (Miskolci Nemzeti Színház), Israela Margalit Trió (székesfehérvári Vörösmarty Színház), Paul Pörtner Hajmeresztő (Győri Nemzeti Színház), Egressy Zoltán Vesztett éden (egri Gárdonyi Géza Színház) és Moliére Scapin, a szemfényvesztő (debreceni Csokonai Színház) című darabját láthatja a Thália Színházban.

A Nagymező utcában szabadtéri színpadot is felállítanak, ahol zenés programokat láthat a közönség. A Mikroszkóp Színpadon, amely ősztől Mikroszínpad néven üzemel, kézműves foglalkozások, vásár, a színpadon gyerekműsorok és kabaré várja a látogatókat. A fesztivál médiapartnere az MTVA: a Kossuth Rádióban minden nap élőben közvetítést adnak a Thália Színház látványstúdiójából, az előadásokról színészekkel, rendezőkkel beszélgetnek.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!