A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) a matematikáról és a szépségről, az anyagi intelligenciáról esik egyebek közt szó. A Szex, drogok és rock 'n' roll - a nem látható világ az infravörös szemeimben című rendezvény keretében selyemhernyó-szexálást, morfintartalom-meghatározást, húgykő-minősítést ígérnek a szervezők. A MOGI Robi egy olyan kutatás eredménye, ahol az etológusok megfigyelték a kutyák kötődését a gazdájukhoz, az informatikusok ezt a viselkedést algoritmizálták és leprogramozták, majd a mérnökök megépítettek egy robotlényt, amelynek néhány viselkedéseleme a kutyáéhoz hasonlít, vagyis etológiai indíttatású minták alapján alkalmas a kötődéshez kapcsolódó érzelmi állapotok kifejezésére. A robotikában eddig egyedülállóan új eredményként egy, az emberhez kötődő mesterséges egyed jött létre. Az Anyagi intelligencia címszó alatt különleges, a megszokottól eltérő tulajdonságú anyagokkal is megismerkedhetnek a látogatók, így emlékező fémekkel, mágneses folyadékkal és polimer gélekkel.
A Semmelweis Egyetem szervezésében az Üllői úton a CSI Hungary tart akciót, vagyis a magyar helyszínelők mutatják be mindennapjaikat. Az egyetemen idén kétszer annyi bonctermi bemutatóval várja a látogatókat, mint korábban. A Radiológiai és Onkoterápiás Klinikán a múmiák belsejébe 3 dimenziós utazásra lehet jelentkezni. Az Egészségtudományi Kar demonstrációs termében az érdeklődők úgynevezett ambubabákon, vagyis életnagyságú, tüneteket produkáló babákon próbálhatják ki a mindennapos ápolási beavatkozásokat, megnézhetik a csecsemő-szimulátort, valamint szülészeti bemutatóval is várják a látogatókat.
A jövő konyhájával, a felsőfokon űzött molekuláris gasztronómiával ismerkedhetnek meg mindazok, akik szeptember 28-án a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány budapesti főhadiszállására látogatnak. A Magyar Természettudományi Múzeumban (MTM) eddig elzárt kutatóhelyek, gyűjteményi raktárak, előadások és interaktív foglalkozások várják az érdeklődőket. Az Aquincumi Múzeum programkínálatában a csontfaragás ősi művészete áll, és egyebek mellett olyan kérdések megvitatása, mint hogy hogyan működik egy római eszterga, és lehet-e szarvasagancsot esztergálni vagy agancsból fésűt készíteni. A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Magyarország története című állandó kiállítás termeiben egy meghívott külső szakember beszélget a Magyar Nemzeti Múzeum kutatójával és elismert szakemberével, más-más irányból indulva és eltérő szempontok szerint értékelve II. Andrást, II. Józsefet, Görgei Artúrt és Hóman Bálintot. Az Apponyi teremben 21 órától Pálffy Géza történész számol be a Szent Korona és a magyar királykoronázások újkori történetének komplex feldolgozására vállalkozó kutatócsoport és program eredményeiről.
A Kutatók Éjszakája programjai ingyenesek, de azokra előzetes regisztárció szükséges.