Lemezek a topon – Kijött az ezredik Mahasz-toplista

Szocializmus

„A magyarországi zene- és hanglemezipar a rendszerváltás előtt állami monopóliumként működött, e szerepet pedig formailag a Hungaroton Kiadó töltötte be. A Hungaroton egyrészt fizikai hanghordozók kizárólagos forgalmazójaként jelent meg a piacon, másrészt viszont a vállalat keretein belül dőlt el az is: melyek azok az előadók, amelyek számai kiadhatóak, politikai és zenei szempontból is elfogadhatóak” — hangzik Jeszenszky felvezetése, aki azonnal hozzáteszi: „rengeteg legenda kering róla és az ő szerepéről, de annyi biztos: a döntések jelentős része egyetlen ember, Erdős Péter hatásköre”. Erdős munkásságáról a sajtófőnök annyit közölt: „az akkori rendszerben neki természetesen megvoltak az egyéni politikai elköteleződései, ám szakmai kvalitásai elvitathatatlanok”. A Mahasz munkatársa szerint ez megnyilvánul például a magyar lélek és érzület pontos ismeretében is, hiszen Erdős „képes volt olyan nagyszerű, zeneileg és eladhatóság szempontjából egyaránt hibátlan, profi zenekarok felépítésére, mint a Neoton Família”. Az efféle, zeneipari terméknek nevezhető bandák vonzó alternatívát nyújtottak a lényegesen más hangzásvilággal és mondanivalóval operáló Edda vagy Piramis ellenében.

A szocialista kultúrpolitika összességében ráérzett a klasszikus „Tűrt-Tiltott-Támogatott” hármas jelszavának (saját szempontjából) praktikus használatára, a piacon azonban megjelent a kielégítetlen fogyasztói igény. „A rendszerváltás előtt a Hungaroton megvásárolta ugyan bizonyos nyugati lemezek gyártási jogait, azonban a Magyarországon és Jugoszláviában licencre gyártott  termékek korántsem voltak alkalmasak a végtelen nyugati termékskála becsatornázásra, az egyre sokszínűbbé váló kereslet kielégítésére” – emlékeztet Jeszenszky. Emiatt jelenhetett meg hazánkban a kapitalista országokból származó hanglemezek csempészete és illegális kereskedelme is.

„Egyre többen kezdtek el nyugati utazások, vagy külföldön élő rokonok segítségével lemezeket importálni – ha ezt sikerült valahogyan ’okosba’ megoldani, akkor már csak teríteni kellett a terméket”. Ez nem volt különösebben nehéz. Ikonikus értékesítési hely például a Múzeum körúti zenei antikvárium, ahol természetesen számos nyugati előadót nem lehetett megtalálni. „Ha azonban az ember kilépett az ajtón, rögtön körbeállták a táskás seftesek, akik a nyugatról becsempészett különféle cuccokat igyekeztek eladni. Aztán ha jött a rendőr, futottak egy nagyot...” – mondja Jeszenszky. A Múzeum körúti seftelést később legálisan működő GMK-k, lemezboltok váltották fel – ilyen ősi üzlet volt például a Fonográf, a Solaris, és a Labiritmus is.

Kapitalizmus

Magyarország piacgazdasági átalakulását követően természetesen megszűnt az állami kiadómonopólium is. Megalakultak különböző független magyar kiadók, emellett pedig persze a multik is egyre aktívabban jelentek meg a régióban. Jeszenszky kifejti: „emlékezetes eset például a végül létre nem jövő Hungaroton-EMI fúzió. Ezt már bőven az MDF-kormány alatt ütötte volna nyélbe a Hungarotont akkor vezető Bors Jenő, ám a kormány egy nappal a szerződések aláírása előtt eltávolította őt a színről. A vezetői széket akkor Ella István kapta meg – ezt akkor nagy felháborodás övezte, főleg a komolyzenészek körében. Visszagondolva mégis világos: ezzel Hungaroton hatalmas értékű archívumát mentették meg a külföldi kézbe kerüléstől. Később persze privatizálták a céget, és Várszegi Gábor tulajdonába került. Nehéz megítélni, hogy mennyire jól vagy rosszul működött az elmúlt években, de magyar kézben maradt”. Később, különböző vegyesvállalatok segítéségével az EMI, a Warner, a Sony és a Universal is meg tudott jelenni Magyarországon. A Mahaszt egyébként 1991-ben még kizárólag magyar hanglemez-kiadók alapították: olyan legendás vállalatokról van szó, mint a Proton vagy a Nívó.

„A közös szervezet létrehozását tehát a néha felmerülő vádakkal ellentétben nem a multik nyomták – magyar kiadók szerettek volna fellépni az egyre szélesebb körben terjedő kazettahamisítás ellen” – hívja fel a figyelmet Jeszenszky. A kalózkodás elleni küzdelem mellett a Mahasz másik fontos feladata kezdetben két slágerlista, az eladási és a rádiós lejátszási listák elkészítése volt. Az eladási listák összeállítása éveken keresztül igen érdekes, ám meglehetősen kezdetleges módon zajlott. „Az Universitas iskolaszövetkezet diákmunkásai minden héten elmentek az ország száz kiemelt lemezboltjába, ahol a tulajdonosok egyszerű kérdőíveken számolhattak be előző heti eladásaikról. Ez a módszer igen sokáig működött, még akkor is, amikor a felméréseket már a Szonda-Ipsos végezte. Ma egy modernebb rendszert használunk, amelyben a boltoktól elektronikus úton kapott, pontos értékesítési darab számokkal dolgozunk” – hangzik a történet. A lista megbízhatósága statisztikai szempontból tehát eleinte nem volt tökéletes, azonban jelentősége így sem elhanyagolható. A kilencvenes években a toplisták a fogyasztók számára is igen lényeges információkat tartalmaztak, komoly hatásuk volt a közízlésre, az egyes előadók népszerűségére. Ez mára Jeszenszky szerint megváltozott, a digitális kalózkodás elterjedése óta a toplisták inkább a szűkebb értelemben vett szakma számára jelentenek viszonyítási pontot.

Hogyan tovább?

„A nagyközönség felé egy eladási listás helyezés már nem tekinthető hatékony marketingeszköznek. A kiadóvállalatok ugyanakkor ezekkel kalkulálnak, ezek alapján készítik jelentéseiket, és fontos indikátor azon művészek számára is, akik továbbra is lemezeladásokból próbálják előállítani jövedelmüket. A toplisták tehát továbbra is nagyon fontos piaci információkat aggregálnak, jelentőségük a közönség szempontjából mégis kisebb mint akár csak tíz éve” – magyarázza a Mahasz munkatársa, aki felhívta a figyelmet a magyarországi hangfelvétel-értékesítés folyamatos csökkenésére is. Hozzáteszi: „A lemezeladások évente mintegy 20-30 százalékkal csökkennek. Ez egyértelműen az internetes fájlcserélés következménye, azonban nem beszélhetünk olyan töréspontról, amely egyértelmű lökést adott volna a folyamatnak. Az internet-használattal párhuzamosan a kalózkodási szokások is fokozatosan terjedtek el nálunk. Nagy kérdés, hogy mikor lesz olyan, számos országban kifejlődött kultúra Magyarországon is, amely a szellemi tulajdonjogokat is tiszteletben tartja, illetve a fogyasztók, a művészek és az iparág számára egyaránt elfogadható, végre itthon is kialakulóban lévő üzleti modellek, korszerű digitális szolgáltatások mikor tudnak érdemben elterjedni Magyarországon” – zárta Jeszenszky Zsolt.