A misebornak szőlőbornak kell lennie, nem lehet vizezett, és mentesnek kell lennie az adalékanyagoktól. Még hozzáadott cukor és tartósítószer sem lehet benne. Ez régen nem volt probléma, csak a modern korban az – mondja Kajtár Edvárd, aki azért rámutat: a misebort természetes eszközökkel lehet javítani, így például a mustsűrítmény és a savkoncentrátum hozzáadása megengedett.
A vizezés tilalma viszont azért érdekes, mert a Közel-Keleten, a Szentföldön Jézus idejében is erős borokat termelhettek a borászok, hiszen arrafelé magas a napsütéses órák száma, a talaj pedig sziklás, vulkanikus. Ez érett szőlőből készült, tömény bort eredményez, amit valószínűleg az utolsó vacsorán is vizeztek. Mindazonáltal a pap ad egy cseppnyi vizet a liturgiában a borhoz, ennek azonban szimbolikus oka van, Krisztus két, isteni és emberi természetét szimbolizálja (ekkor mondja azt a szövegrészt a pap, hogy „a bor és a víz titka által részesüljünk annak istenségében, ki kegyesen részese lett emberségünknek”). Ez a vízhozzáadás azonban nem lehet több, mint a bor egyharmada, hiszen akkor már kérdéses lenne, hogy vizes borról vagy boros vízről beszélünk-e.