Dokumentum- és animációs filmek támogatásáról döntöttek

2012. március 22. 13:04

Huszonkét dokumentumfilm és kilenc animációs film gyártását támogatja a Médiatanács, több mint 191 millió, illetve csaknem 100 millió forinttal. A filmeket elkészültük után a köztévé csatornái is műsorra tűzik.

2012. március 22. 13:04

A Médiatanács 2011 novemberében hirdette meg televíziós dokumentumfilmek gyártását támogató pályázatát. A bírálatban a közszolgálati csatornák képviselője is részt vett, a közszolgálati televíziók pedig vállalták, hogy a támogatott filmeket műsorra tűzik. A pályázaton győztes dokumentumfilmesek összesen valamivel több mint 191 milliós támogatáshoz jutnak, amelyből megkezdhetik filmterveik megvalósítását.

Wilt Pál tervezett dokumentumfilmje a 2009-es csepeli kettősgyilkosság hátterét, a tragikus történet szereplőinek indítékait kutatja. A 2,48 millió forintos támogatást nyert dokumentumfilm a tervek szerint a személyes drámákon keresztül ad tágabb betekintést a Magyar Televízió nézőinek abba világba, amelyben ez a tragédia megtörténhetett. Kovács Kristóf Besence Open című filmterve, amely 6 millió forintos támogatást kapott, egy kis ormánsági falu, a 126 fős Besence szívbemarkoló történetét tárja az MTV nézői elé. A mélyszegénységben élő besenceiek 2009-ben focipályájuk felújítására adtak be pályázatot, végül azonban egy teniszpálya megvalósítására nyertek támogatást. Mégsem keseredtek el, hanem megépítették a teniszpályát, sőt egy edzőt is szerződtettek, hogy oktassa őket.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron
 
A Szalai-Dárday rendezőpáros Ne hagyjátok a templomot, ne hagyjátok az iskolát című kétrészes sorozata két kistelepülés magára találását beszéli el. A 9,6 milliós támogatást elnyert dokumentumfilm arra a kérdésre keresi a választ, vajon a falu valóban a modern világ korszerűtlen településformájává vált-e. Az első rész a Zemplén megyei Komlóskára, a második a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Túristvándiba kalauzolja a Duna Televízió nézőit. A pályázati eredmények részleteiről, a nyertesekről és a támogatások összegéről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási terület honlapján lehet tájékozódni.
 
A Médiatanács másik, animációs filmek gyártását támogató pályázatára 15 jelentkezés érkezett, összesen 138,5 millió forintos támogatási igénnyel. A kiemelkedő érdeklődés és a színvonalas filmtervek miatt az eredetileg tervezett 90 millió forintos keretet ezért a testület 97,5 milliósra növelte – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Kilenc animációs filmterv és alkotóik részesültek támogatásban; a bírálatban a közszolgálati televíziók képviselője is részt vett. A Magyar Televízió és a Duna Televízió csatornái a támogatott filmeket műsorra is tűzik, így az elkészült alkotásokat széles közönség láthatja majd.
 
Lázár Ervin meséje, A Négyszögletű Kerek Erdő hősei – Mikkamakka, Szörnyeteg Lajos, Dömdödöm és a többiek – kelnek életre a Horváth Mária rendezésében készülő, Maminti, a kicsi zöld tündér című animációs filmben. A Kecskemétfilmben a Médiatanács 8,5 millió forintos támogatásával készülő alkotást a Duna Televízió vetíti először. Az animáció műfaji elemeit felhasználva kerül szintén a Duna TV képernyőjére a kolontári vörösiszap-katasztrófa megrázó története. Szoboszlay Péter 8 milliós támogatással készítendő animációs filmjének helyszíne egy olyan terepasztal, melyen helyi gyerekek idézik fel rajzaikkal, gyurmafiguráikkal a 2010. október 4-én történteket.
 
A Médiatanács által megítélt 15 millió forintos támogatásból indulhat el Goda Krisztina és Udvardi Jenő Berti, a rózsaszín barika kalandjai című rajzfilmjének forgatása is. A Bégető család birkái humoros történeteken keresztül tanítják a gyerekeket önálló gondolkodásra; Bertivel a Magyar Televízió képernyőjén találkozhatnak majd a gyerekek. Szintén az MTV csatornáin lesz látható Schibik József és Morvay Gábor Képtelen természetrajz: A kígyó (megítélt támogatás: 4 millió forint), Grábler Zsuzsanna Régi váraink, új fényben (8 millió Ft), Nóti-Nagy Attila Csataterek (14,997 millió Ft), valamint Klingl Béla és Simon József Kartonka (15 millió Ft) című munkája, míg a Duna Televízió fogja műsorra tűzni Gyulai Líviusz Egy komisz kölyök naplója (14 millió Ft) és Glaser Katalin Három nagymamám volt (9,99 millió Ft) című animációs filmjét.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!