„Nézem a romot, reszketek” – Sértő Kálmán útja a zsidó lapoktól a nyilasokig

Bár neve kevéssé ismert az ínyenc történészeken és irodalmárokon kívül, Sértő Kálmán - egy időben - a magyar irodalmi és újságíró-élet botrányhőse volt.

Kilencven éve ezen a napon született Romhányi „Rímhányó” József, zseniális író, költő, dramaturg, akinek megannyi rajzfilm szövegét köszönhetjük.
Romhányi József a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában végzett. 1951-ben a Magyar Rádióhoz került, ahol dramaturgként dolgozott, majd 1957-től az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóságnál volt művészeti vezető. 1960-ban a Magyar Televízióhoz került, és művészeti vezető lett a szórakoztató rovatban. 1962-től haláláig a Rádió Zenei Főosztályának dramaturgjaként dolgozott, és évtizedekig vezette a szórakoztató zenei szerzeményeket elbíráló úgynevezett sanzonbizottságot is.
Operák és oratóriumok szövegkönyve mellett fordítóként is dolgozott, híressé azonban a rajzfilmek és animációs filmek szövegírójaként vált: főszerepet vállalt a Mekk mester, a Mézga család, a Kérem a következőt sikerében, de nélküle a Flinstone család sem válhatott volna ekkora sikerré. Romhányi részt vállalt a Lúdas Matyiban vagy a Hófehérben is.
1983-ban jelent meg saját verses kötete, a Szamárfül, állatverseket tartalmazó nyelvi játékokkal, megannyi iróniával, amely az emberi gyengeségeket is kipellengérezi. Romhányi József 1983. május 7-én, Budapesten halt meg.