Junger könyvét, a Wart 2010-ben adták ki, azóta azért nagyot fejlődött a világ. Például újabb százezrek élete árán sikerült elérni, hogy egy új Javelin már 240 ezer dollárt kóstáljon (ami amúgy aprópénz azokhoz a haditechnikai eszközökhöz képest, amikre el lehet puffogtatni ezeket a rakétákat).
„Szerencsére”, még mielőtt a költségeket látván egyes döntéshozók eltántorodtak volna egy-egy konfliktus megindításától, berobbant az AI és jöttek az olcsó harci robotok. Az orosz-ukrán háború lényegében azt hozta el a drónhadviselésben, amit az első világháború a repülésben: az eleinte gyengécske felderítőeszközből a leghalálosabb, ráadásul olcsón tömeggyártható fegyver lett. Ukrajna kráterszaggatta erdőiben a fák tépett koronáit pókhálóként borítják be a drónokat vezérlő – rádiós zavarás elleni újításként bevezetett – optikai szálak. De már nem csak szanaszét röpködnek a gyilkos acélfecskék.
Lánctalpakon, sőt, két- és négy lábon, esetenként a vízfelszín alatt is közlekednek, s ami még rémisztőbb: olyan nyolc-tíz esztendővel ezelőtt már megjósolták, most pedig egyes esetekben be is vezethették a harci robotok döntési autonómiáját adott helyzetekben.