Innen már nincs kiút: harapófogóba került Zelenszkij – Putyin után Trump is visszautasította
Teljes kudarcot vallott az ukrán elnök.



Túl messzire merészkedtek Ukrajna érdekében.

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
Ma az orosz külügyminisztériumba bekérették a japán nagykövetet,
és tiltakozást fejeztek ki neki a tokiói székhelyű Terra Drone Corporation és egy ukrán harcidrón-fejlesztő közötti befektetési megállapodás megkötéséről szóló, nyilvánosságra hozott információkkal kapcsolatban” – emelte ki sajtótájékoztatóján az orosz külügyi szóvivő.

Marija Zaharova szerint Muto Akira nagykövettel közölték, hogy a „kijevi rezsim” által drónok felhasználásával Oroszország területén polgári célpontok és békés polgárok ellen rendszeresen elkövetett bűncselekmények okot adnak arra, hogy Oroszország egy ilyen lépést a biztonsági érdekei szempontjából, beleértve a békés lakosság védelmét is,
nyíltan ellenségesnek és károsnak” tekintsen.
„Az orosz-japán kapcsolatok jelenlegi helyzetének megvitatása során részünkről hangsúlyoztuk, hogy (...) Tokió barátságtalan politikája következtében, amelyet sajnos az új Takaicsi-kabinet is folytat, a két ország közötti kapcsolatok soha nem látott mélypontra süllyedtek” – tette hozzá.
A tárca emellett rámutatott, hogy ha a japán fél valóban érdekelt a kétoldalú párbeszéd újraindításában, akkor ezt nem szavakkal, hanem konkrét, gyakorlati lépésekkel kell bizonyítania.
A Kyodo japán hírügynökség korábban közölte, hogy március 31-én a Terra Drone Corporation japán dróngyártó cég bejelentette stratégiai partnerségét az Amazing Drones ukrán fejlesztővel.
Ezt is ajánljuk a témában
Teljes kudarcot vallott az ukrán elnök.

(MTI)
Nyitókép: Mikhail METZEL / POOL / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Teljes kudarcot vallott az ukrán elnök.


Németország háborús kommunikációja az oroszok ellen az 1930-as éveket idézi.


Mélypontra jutott a viszony.
