Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Egyszerre közel 100 drón lendült akcióba.

Az orosz hadsereg 94 csapásmérő és álcadrónnal támadott meg számos ukrán célpontot hétfőre virradóra. A légvédelem állítólag a drónok közel 80 százalékát elfogta, azonban Odesszában a kikötőt, lakóházakat és egy hotelt is találat ért, minek következtében sokan megsebesültek – jelentették ukrán katonai és helyhatósági források.
Az előzetes adatok szerint a légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált, 11 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették – tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján.

Az Unian arról írt, hogy április 27-ére virradóra újabb tömeges dróntámadás érte Odesszát és környékét. A csapásokban sok civil megsebesült, lakóépületekben és infrastrukturális létesítményekben keletkeztek károk. A reggeli adatok szerint 11 ember – köztük két gyerek – sebesült meg. Az ügyészség háborús bűncselekmények elkövetése miatt eljárást indított.
A legnagyobb károkat Primorszkij kerületben regisztrálták: lakóházak, egy szálloda és egyéb épületek rongálódtak meg a belvárosban.
Támadás érte Hadzsibejszij és Kijev kerületeit is, ahol többszintes lakóházakban, családi házakban és járművekben keletkeztek károk. A közüzemi szolgálatok több mint 250 munkatársa egész éjjel a helyszíneken dolgozott. A sebesültek minden szükséges orvosi ellátást megkapnak, a megrongálódott házak lakóinak pedig segítséget és tanácsadást nyújtanak a kártérítéssel kapcsolatban.
Az ukrán hírügynökség a tengeri kikötők igazgatásának sajtószolgálatának közleménye alapján arról is beszámolt, hogy újabb támadás érte a kikötői infrastruktúrát és a tengeri folyosó működését biztosító létesítményeket. A támadás következtében károk keletkeztek egy energetikai létesítményben a teherszállító terminál területén. Egy naurui zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajó kisebb mértékben megrongálódott, a fedélzeten keletkezett tüzet a legénység eloltotta, az eddig adatok szerint a tengerészek közül senki sem sebesült meg.
(MTI)
Nyitókép: X