Egyre több indiai áll be Farage mögé: ez nem az az Anglia, ahová emigráltunk
Egyre többen kérdőjelezik meg a jelenlegi berendezkedést.

Se gyanúsítottak, se állami védelem a legnépszerűbb brit párt vezetőjét ért támadás ügyében.

Molotov-koktélos támadás érte tavaly Nigel Farage otthonát – számolt be róla a Politico a Reform UK vezetőjének nyilatkozata alapján. Farage elmondása szerint 2025 elején egy égő gyújtószerkezetet dobtak be a postaládáján keresztül, de szerencsére nem tartózkodott otthon.
Nyílt gyújtogatási kísérlet volt”
– fogalmazott a politikus, aki hozzátette: amikor később hazaért, már csak a keletkezett károkat látta. A tűz végül magától kialudt az előtérben, és úgy vélik, az elkövetőket megzavarhatták. Bár a rendőrség nyomozott az ügyben,

eddig nem találtak gyanúsítottakat.
Farage szerint a támadás nem egyedi eset, hiszen politikai karrierje nagyobbik felében sorra érték már különféle támadások, fizikai inzultusok is. Ezek közül a leglátványosabbak a következők voltak: a 2019-bes és a 2024-es kampány során is leöntötték turmixszal, de többször is megdobálták, amikor egy kampánybusszal járta a brit választókörzeteket.
Ezt is ajánljuk a témában
Egyre többen kérdőjelezik meg a jelenlegi berendezkedést.

A politikus azt is elárulta, hogy a Molotov-koktélos támadást eddig szándékosan nem hozta nyilvánosságra, mert attól tartott, hogy ez további biztonsági intézkedéseket kényszerítene ki. Mint mondta:
Óriási veszélyei vannak ennek a munkának.”
A Reform UK elnöke szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy hiába jelentette többször a hatóságoknak az online fenyegetéseket, érdemi reakciót nem tapasztalt. Állítása szerint
a brit állam gyakorlatilag megtagadja, hogy segítsen rajtam”.
A politikus biztonságát jelenleg részben magánforrásokból finanszírozza: elmondása szerint egy hét számjegyű adományt kapott Christopher Harborne kriptomilliárdostól, amelyet kifejezetten személyes védelmére fordít.
Nagyon is magamra vagyok utalva, és ez életem végéig így is marad, szembe kell néznem ezzel a kegyetlen valósággal”
– fogalmazott Nigel Farage, aki jelenleg az önkormányzati választások előtt járja az Egyesült Királyságot.
Ezt is ajánljuk a témában
A Guardian szerint 2025 lehet az utolsó év, amelyben a jól ismert kétpárti felosztás határozza meg a szigetország életét.

***
Fotó: Henry Nicholls / AFP