A történet jól mutatja, hogy a globális gazdasági nehézségek miként terelhetnek fiatalokat távoli háborúkba.
Európából szerb önkéntesek csatlakoztak az orosz erőkhöz, főként ideológiai és vallási szolidaritásból. Több szerb nacionalista csoport nyíltan támogatta Oroszországot, és egyes önkéntesek a Wagner-csoporthoz köthető formációkban szolgáltak.
Belgrád hivatalosan tiltja az ilyen részvételt, és több hazatérő ellen eljárást indított, ám a jelenség így sem szűnt meg.
2026 januárjában Dmitrij Uszov, az ukrán hadifogoly-parancsnokság vezetője arról számolt be, hogy az orosz hadseregbe 128 országból és területről összesen mintegy 18 000 külföldit toboroztak, az észak-koreai csapatokat nem számítva.
Az oroszbarát oldalon szintén jelentős számban harcoltak a volt Szovjetunió térségéből származó külföldiek az orosz–ukrán háborúban. Közéjük tartoztak
- örmény,
- belarusz,
- kazah,
- kirgiz és
- lett harcosok, továbbá olyan, Oroszországhoz kötődő szakadár régiókból érkezők, mint
- Abházia,
- Dél-Oszétia és a
- Dnyeszter Menti Köztársaság.
Emellett
- kínai,
- szíriai,
- líbiai és a
- Közép-afrikai Köztársaságból származó harcosok jelenlétéről is beszámoltak, valamint
- kenyai és
- dél-afrikai önkéntesekről is.
Az ideológiai alapon csatlakozó külföldiek között szélsőbaloldali önkéntesek is voltak, köztük spanyol és ugandai harcosok, valamint az Izraeli Kommunista Párt egy női tagja.
A szélsőjobboldali önkéntesek között francia, bolgár, finn és olasz állampolgárokat említenek.
A külföldi harcosok jelenléte az orosz–ukrán háborúban arra utal, hogy a konfliktus mára globális dimenziót öltött. Íme, egy regionális háború, amely valójában a világ számos pontjáról vonz résztvevőket, és amelynek következményei messze túlmutatnak Ukrajna határain.