Nem egy, rögtön két olyan kijelentést tett Merz a háborúról, hogy Putyin röhögőgörcsöt kap

A német kancellár szerint az ukrán erők hatalmas területeket foglaltak vissza az oroszoktól...

„Ez a két ország nem tarthatja túszként fogságban az egész Európai Uniót” – fogalmazott Andrij Szibiha.

Andrij Szibiha szerint Magyarország és Szlovákia „ultimátumait” „a Kremlnek kellene címezni” – írta az ukrán külügyminiszter az X közösségi oldalon hétfőn.
„Ez a két ország nem tarthatja túszként fogságban az egész Európai Uniót. Felszólítjuk mindkét országot, hogy folytasson építő jellegű együttműködést, és viselkedjenek felelősségteljesen” – közölte Szibiha.

Úgy fogalmazott: „Ma az EU Külügyek Tanácsában ismételten hangsúlyoztam,
hogy a magyar és szlovák ultimátumokat kizárólag a Kremlnek kell címezni”.
Hozzátette: „Oroszország teljes körű inváziójának 4. évfordulója előtt megköszöntem az EU-nak és európai partnereinknek az erős támogatást, amely segített megvédeni egész Európát, az igazságosság, az igazság és a szabadság alapelveit. (Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin) Putyin egészen rosszul számított Ukrajnát illetően. Oroszország megpróbálta megfélemlíteni és megosztani Európát, de ehelyett példátlan egységet és új európai erőt tapasztalt, amelyet újrafegyverkezés és terjeszkedés jellemez.”
A kijevi diplomácia irányítója hangsúlyozta, Ukrajna béketeremtésre való készségét, és szorgalmazta Európa nagyobb részvételét a békefolyamatban. Ezzel egy időben kiemelte a Egyesült Államok vezető szerepét.
Ezt is ajánljuk a témában

A német kancellár szerint az ukrán erők hatalmas területeket foglaltak vissza az oroszoktól...

Mint írta: „Még mindig nem látjuk, hogy Oroszország hajlandó lenne befejezni a háborút vagy komoly lépéseket tenni a béke irányába, ezért sürgetjük, hogy fokozzák a nyomást Moszkvára”.
Üzenetében az ukrán politikus felsorolta az általa javasolt teendőket is: „Teljes beutazási tilalom az Európai Unióba az orosz agresszióban részt vevő személyek és hozzátartozóik számára. Védelmi beruházások: minden euró vagy dollár, amelyet Ukrajna védelmi iparába fektetnek, befektetés az európai biztonságba. Szankciós nyomás: a 20. (uniós) szankciós csomag, a tengeri szolgáltatások tilalma és további nyomás az árnyékflottára és a hozzá kapcsolódó vállalatokra.”
Hozzátette: „2026-ot a közös védelmi kezdeményezésekre irányuló SAFE program sikeres végrehajtásának és a kiemelten fontos amerikai fegyverekre irányuló PURL NATO-kezdeményezéséhez való folyamatos hozzájárulásnak az évévé kell tennünk. Ukrajna készen áll a teljes jogú EU-tagság minden követelményének teljesítésére, és arra törekszik, hogy a litván elnökség történelmi mérföldkővé váljon az EU bővítésében.”
A miniszter azt írta: „Ukrajna, Moldova és a Nyugat-Balkán csatlakozása geopolitikai, biztonsági és gazdasági szükségszerűség”.
Ezt is ajánljuk a témában

Az ukránok nyíltan fenyegetik a magyar kormányt és személyesen annak vezetőit is, de a nemzeti kormány nem enged semmilyen zsarolásnak.

(MTI)
Nyitókép: Aleksander Kalka / NurPhoto / NurPhoto via AFP