Ez már nyílt hadüzenet: egy őrült kikotyogta Ukrajnában, hogy forradalmat akarnak kiprovokálni Magyarországon

Egyenesen azt állítják, hogy Orbán Viktor választási csalással lett miniszterelnök.

Sem Brüsszel, sem Ukrajna nem fogja eltántorítani a miniszterelnököt.

A kormány a brüsszeli nyomás ellenére fenntartotta és fenntartja a rezsivédelmet, ezért továbbra is a magyar családok fizetik az Európai Unió legalacsonyabb gáz- és áramszámláját – jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első ülésén mondott napirend előtti felszólalásában.
Orbán Viktor kiemelte: a magyar átlagfogyasztás évi 250 ezer forintos rezsiszámlát jelent,
míg ugyanezért a gázért és áramfogyasztásért Lengyelországban 800 ezer, Csehországban több mint 1 millió forintnak megfelelő összeget kell fizetni.

A miniszterelnök az elmúlt időszak gazdasági eredményeit és kormányzati lépéseit sorolva hangsúlyozta: tavaly júliusban és idén január 1-jétől is 50 százalékkal megemelték a családi adókedvezményt, azaz megduplázták a kedvezményt, amivel 1 millió családnak nőtt meg a jövedelme.
Hozzátette: a három- és több gyermekes édesanyák után idén január 1-jétől a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák és minden 30 év alatti édesanya élethosszig mentesül a jövedelemadó fizetés alól.
Arra is kitért: a kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, ennek első idén esedékes részletét február elején fizették ki.
A 13. és 14. havi nyugdíjon felül idén január elsejétől 3,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak – közölte.
Ezt is ajánljuk a témában

Egyenesen azt állítják, hogy Orbán Viktor választási csalással lett miniszterelnök.

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala
(MTI)