Rémisztő EU-s szankciós szabály született – lényegében akárki ellen felhasználható, csak akarni kell

„Az Oroszország destabilizáló tevékenységeire tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről” – hangzik az Európai Unió Tanácsa 2024/2643-as számú határozatának címe. Első ránézésre minden észszerűnek tűnik: van itt szó olyan tevekénységekről, mint „erőszakos cselekmények tervezése, irányítása”, illetve „erőszakos tüntetések tervezése, irányítása” vagy „az alkotmányos rend destabilizálásának vagy megdöntésének kísérlete”. Aki olyasmiben részt vesz, pontosabban az Oroszországi Föderáció kormányának szolgálatában, azt az embert vagy szervezetet az Európai Unió szankcionálhatja, megtilthatja neki a be- vagy átutazást. Sőt, ezen túlmenően az érintett embernek vagy szervezetnek „be kell fagyasztani minden pénzeszközét és gazdasági erőforrását”. 

Nem csak az Európai Unió önvédelme volt a cél: szankcionálható lett olyan tevékenység is, amelynek „valamely harmadik országnak a szuverenitását vagy függetlenségét aláásó” hatása lehet. Melyik országról lehet szó? Nos, bármelyikről, akár Ukrajnáról is. 

Bonyolult olvasmány a szöveg, mint talán minden jogi fogalmazvány. Alaposan át kell böngészni, hogy találjunk a mondatok labirintusában elrejtett dolgokat. Íme az 1. cikk (1) szakasza a) részének iv. pontja: szankcionálható az az ember vagy szervezet, akiről/amelyről megállapítható a „koordinált információmanipuláció és beavatkozás alkalmazásának tervezése, irányítása, az abban való közvetlen vagy közvetett részvétel, annak támogatása vagy egyéb módon történő elősegítése”. 

Ha értelmezzük a mondatot, ez igazából akármire és akárkire vonatkozhat, aki posztol valamit az interneten, cikket vagy könyvet ír, videót tesz közzé. Ki dönti el, hogy valami „dezinformáció”? Az Európai Unió Tanácsa, vagyis az uniós tagállami kormányok szakpolitikai testülete. Nem egy bíróság. Nincs tárgyalás. Nincs meghallgatás. A részletes indoklás titkos, nem publikálható. 

A mama is akár? Szankcionálhatók azok is, akik „az a) pontban említett tevékenységekben részt vevő természetes személyeket támogatnak”. Csak hogy világos legyen: ez extrém esetben azt jelentheti, hogy ha az EU a rokonom vagy a barátom pénzét, bankszámláját befagyasztja, és én segítek neki, mert nincs miből kenyeret vennie, akkor én is szankcionálható vagyok. 

Van egy vészfék, ami talán az oka annak, hogy a döntést végül minden tagállam elfogadta: csak egyhangúlag lehet valakit így szankcionálni. Összeül a tanács, szavaznak, és ha valaki ellene van, nincs szankció. Ez azt jelenti, hogy például magyar állampolgárok vélhetőleg nem fognak ennek a szabályzatnak áldozatul esni – legalábbis addig nem, amíg van egy kormány, amely védi őket. 

Megszületett tehát a döntés 2024-ben. Azóta szankcionáltak is embereket, szervezeteket, főleg oroszokat. Ám nem lett belőle igazán téma a közbeszédben. Ez változott 2025. december 16-án. Azon a napon az Európai Unió Tanácsának 2025/2572-es számú határozatával egy olyan ember került a listára, akitől fellángolt a vita Nyugat-Európában. Jacques Baud svájci állampolgár, aki addig tekintélyes külpolitikai szakértőnek számított. Vitatott álláspontját az ukrán–orosz háborúról cikkekben, könyvekben és interjúkban képviselte, de nem volt benne semmi, ami átlépte volna a szólásszabadság határait. Szerinte a Nyugat, a NATO és maga Ukrajna is tehet róla, hogy Oroszország a háború mellett döntött. Vitatott vélemény, de a magyar kormányfő vagy számos magyar és külföldi, akár amerikai szakértő véleménye is ez. A részletek nem publikusak, a hivatalos indoklás ez: „Jacques Baud – aki korábban a svájci hadsereg ezredese és stratégiai elemző volt – rendszeres vendége az oroszbarát televíziós és rádiós programoknak. Az oroszbarát propaganda szócsöveként működik, és összeesküvés-elméleteket sző, például azzal vádolja Ukrajnát, hogy megszervezte saját invázióját annak érdekében, hogy csatlakozzon a NATO-hoz. Ennélfogva Jacques Baudot felelősség terheli – információmanipuláció és beavatkozás alkalmazásában való részvétel révén – az Oroszországi Föderáció kormányának tulajdonítható olyan intézkedések vagy politikák végrehajtásáért vagy támogatásáért, amelyek aláássák vagy fenyegetik a stabilitást vagy a biztonságot egy harmadik országban (Ukrajna).” 

A háttérről tudni kell: 2019-ben Olekszij Aresztovics, az ukrán államfő irodájának egyik fontos tanácsadója pontosan ezt állította egy interjúban: annak, hogy országa a NATO-hoz tudjon csatlakozni, egy Oroszországgal folytatott háború lesz az ára. Őt idézve érvelt Baud, hogy ebben logika van. 

A svájci állampolgár Baud Belgiumban él. 

És nem utazhat haza Svájcba se. Jogában áll jogorvoslatot kérni az Európai Unió Bíróságán, meg is teszi. Addig pedig telik az idő. 

Ezen a határozaton felháborodott a nyugat-európai médiának a józanabb része a Die Welttől kezdve a svájci Neue Zürcher Zeitungon át a Frankfurter Allgemeine Zeitungig. A baloldali Berliner Zeitung is hevesen elítélte a döntést, de hát őt is oroszpártisággal vádolják, és vigyáznia kell, nehogy a szankcionáltak listájára kerüljön. A legerősebben a svájci Weltwoche és tulajdonosa, főszerkesztője, Roger Köppel reagált: interjút készített Baud-val, és egyetértett az érvelésével a háborúról. Igaz, Köppel mindig is hasonlóan gondolkodott és írt a témáról. Ennek eredményeként a sajtó arról kezdett cikkezni, hogy ő lehet a következő a listán. Állítólag már tárgyalnak róla Brüsszelben. De ez akkora botrány lenne, olyan merénylet a sajtószabadság ellen, hogy merem azt remélni, legalább a magyar kormány nem szavazná meg. 

Egyébként előfordult már, hogy egy tagország simán engedte, hogy szankcionálják állampolgárait: Németország megszavazta azt, hogy két német kerüljön a listára, aki a Twitteren sűrűn oroszbarát tartalmakat posztolt: Thomas Röper, egy Oroszországban élő blogger és író, illetve Alina Lipp, aki a Krím félszigeten él és posztol. Korábban a német Szövetség ’90 – Zöldek párt tagja volt, de kilépett, mert szerinte oroszellenes lett a szervezet. Ezek az esetek azért nem keltettek figyelmet, mert Oroszországban élnek az érintettek, és valamennyire hihető, hogy propagandát terjesztenek. Más a Németországban is élő török újságíró, médiaüzemeltető Hüseyin Doğru története. Őt azért szankcionálták, mert az EU szerint erőszakos tüntetéseket támogatott a Hamasz terrorszervezet érdekében. Az ő esete volt az első, amely tiltakozó reakciókat váltott ki a német médiában. A Berliner Zeitung arról cikkezett, hogy „az unió jegelt egy német újságírót”. Doğrunak járt ugyan a szabály értelmében havi 500 euró, hogy tudjon ételt-italt venni, de mivel a bankszámlája be lett fagyasztva, sokáig nem használhatta ezt a pénzt. 

Ezzel egy időben számos tagállamban kiépült egy átfogó cenzúrarendszer – állítja Andrew Lowenthal, egy amerikai kutató, aki nemrég a német helyzetet vizsgálta. Ő „ipari mértékben” működő cenzúrahálózatról beszél, amelyben szerinte legalább 330 adókból finanszírozott entitás játszik szerepet: kormányzati szervek, ngó-k, ötletgyárak, „tényellenőrök”, alapítványok, egyetemi munkacsoportok. 

Lényegében nem is a konkrét esetek miatt ijesztő az új EU-s szankciós szabály, hanem azért, 

Bármely ország elleni bármilyen kritika, akár európai jobboldali belpolitikai narratívák is oroszbarátnak nevezhetők. Innen lehet tovább védeni a vélemény- és szólásszabadságot.

Nyitókép: Shutterstock