Beleköpött Putyin levesébe Zelenszkij: még az oroszok legelső kérését sem hajlandó teljesíteni
Ebből nehezen lesz béke.

„Ukrajna és Oroszország nagyon közel áll a háború rendezéséhez” – mondta az amerikai elnök.

Az Egyesült Államok és Oroszország újraindítja a 2021 őszén megszakadt párbeszédet a két ország magas rangú katonai tisztségviselői között – jelentette be csütörtökön az Európában állomásozó amerikai erők parancsnoksága a felek abu-dzabi tárgyalásainak eredményeképpen.
Donald Trump amerikai elnök pedig egyenesen kijelentette, hogy már „majdnem megállapodásra jutott” Oroszország és Ukrajna a háború rendezése kapcsán – szúrta ki a Kárpáthír.

Ukrajna és Oroszország nagyon közel áll a háború rendezéséhez, és majdnem elérték ezt”
– jelentette ki az amerikai elnök, ugyanakkor a részleteket nem ismertette.
Ezt is ajánljuk a témában
Ebből nehezen lesz béke.

(MTI / Kárpáthír)
Nyitókép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS, Mandel NGAN / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.


Katonai források és Volodimir Zelenszkij szerint is észak-koreai gyártmányú rakéta csapódott be egy ukrán településen.
