Vucic egy belgrádi nagygyűlésen jelentette be a lemondását

A szerb elnök ennek ellenére a politikában marad.

A McDonald's „figyelmesebb” és kulturálisan érzékenyebb reklámformát hozott létre a 6 millió Németországban élő muszlimnak.

A McDonald's Németország új kültéri kampányt indított, amelyben a digitális hirdetőtáblák csak sötétedés után mutatják be az ételeket a ramadán hónapja alatt – írja a Newsweek.
A kampányt a német Scholz & Friends ügynökség készítette, tiszteletteljes gesztusként a ramadánt ünneplők iránt.
Németországban évente körülbelül 6 millió muszlim ünnepli ezt a vallási ünnepet. A ramadán az iszlám naptár legszentebb hónapja, amely alatt a muszlimok napkeltétől napnyugtáig böjtölnek: ilyenkor a muszlimok a nappali órákban tartózkodnak minden ételtől és italtól.
Kapcsolódó vélemény
Ezzel akarnak híveket és harcosokat szerezni azon meggyőződésükhöz, hogy az iszlám mindent átfogó norma- és szabályrendszer.
Kép forrása: X