Az ukrajnai történetnek nagyon vége van, s láss csodát: az európai vezetés már keresi is Putyin telefonszámát

Hallották már az idők szavát?

Az idők szava a következőképpen hangzik: „a következő hetekben muszáj lesz megtalálnunk a módját, hogy az európaiak visszatérjenek a teljeskörű párbeszédhez Oroszországgal, Ukrajna iránt teljes transzparenciával”. „Különben a tárgyalókkal beszélünk, akik aztán mennek, és beszélnek az oroszokkal”. Ez „nem ideális”. „Hamarosan ismét hasznos lesz Vlagyimir Putyinnal tárgyalni.” Imígyen szóla az idők szavának követe, a francia elnök, Emmanuel Macron, akinek külpolitikai főtanácsadója múlt héten egy magasabb szintű találkozót előkészítendő már Moszkvába is látogatott.

Persze, hogy ez az idők szava 2026 februárjában, hiszen – bocsánat a pongyolizmusért – éppen a kockára fagyó főváros felett tépi egymás haját a kijevi elit, s szétlőtték az oroszok az ukrán energetikai rendszer maradékát. Kárpátalján, ami a háború által legkevésbé érintett ukrajnai régió, a héten már 24 órából 18-ban nincs áram. Távol álljon tőlem a semmiért felelősségre nem vonható ukrán nép szenvedésén gúnyolódni, de ki kell mondanom: vége van. Nagyon vége van. Peregnek az utolsó hetek, melyekben még valamiféle megállapodással ki lehetne szállni a háborúból. Utána már csak összeomlással lehet, az Isten tudja, milyen feltételek mellett.

És most, amikor nagyjából a kapituláció mértékéről lehet csak tárgyalni, a vezető európai hatalmak hirtelen megtalálták Vlagyimir Putyin telefonszámát.

Félreértés ne essék: egy rossz szavam sincs arra, hogy most már végre tárgyalni akarnak. Sok ügyünk van az oroszokkal. Meg kell beszélnünk szervesen egybetartozó, tökéletesen komplementer gazdaságaink újbóli összekapcsolását, a kettős felhasználású cikkekre és a háború konkrét felelőseire vonatkozó szankciókon kívüli önsorsrontó ostobaságaink leépítését. Meg kell beszélnünk, hogy hogyan rettentjük el egymást kölcsönösen a meggondolatlan katonai kalandoktól. És meg kell beszélnünk, hogy a hasonlóan félrekalkulált Ukrajna-politikáink következtében előállt romhalmaznak milyen jövőt szánunk, hogyan kívánunk ott feltakarítani.

Rossz szavam arra van, hogy eddig nem tárgyaltak. Mármint komolyan nem.

Arról meg, amit a katonai helyzet kiadott, nem voltak hajlandók tárgyalni. Harcimarciskodtak az Európai Parlamentben, ígérték Oroszország térdre kényszerítését, és amikor Orbán Viktor moszkvai látogatásai után (ahogy előtte is) lebombáztak valamit az oroszok, kajánul röhögtek: siehe da! Ennyit érsz, kicsi a tárgyalással! Putyin csak az erőből ért!

Értett is. Kereste az erőnket, és nem nagyon találta, úgyhogy ment tovább.

Vajon hogy nézett volna ki a maximalista habiszti lehántása után egy orosz békeajánlat 2022 őszén, a sikeres harkovi és herszoni ukrán ellentámadás után, ha ebbe az irányba egységes európai fellépés mutatkozott volna? Sosem tudjuk meg, mert sosem voltunk rá kíváncsiak. Ahogy arra sem, hogy lehetett volna-e 2022 tavaszán Isztambulban még pár engedményt kicsikarni az ukránok számára, ha az európai hozzájárulás egy komoly ajánlatban, nem pedig az elvben már kitárgyalt megállapodás szétbombázásában nyilvánul meg. Vagy ha nem Donald Trump, hanem a nála jóval illetékesebb európaiak kezdik el az érdemleges tárgyalást.

Ezért jó akkor komolyan venni velük a tárgyalást, amikor valamelyest erőpozícióban vagyunk, és nem akkor kaparászni a régi telefonszámok után, amikor a gyengeségünk tapintható.

Az idők szava a tárgyalás lett volna két és fél éve minden egyes időpillanatban. Mi hallottuk, Brüsszelben és Kijevben meg túlkiabálták. Örülök, hogy mostanra eljutott az ő fülükig is. És remélem, hogy irgalmas lesz a történelem Istene mindazokkal, akik az Ukrajna számára végeredményben kedvezőbb, kevesebb halállal és lemondással járó politikát nem csupán szánt szándékkal nem választották, de megbélyegezték, kiközösítették, és azzal vádolták meg, amit végül maguk vittek véghez: Ukrajna Putyinnak való kiszolgáltatásával.

Nyitókép: Fabrice COFFRINI / AFP