Tusk beszólt Nawrockinak: Ne avatkozz be a külpolitikába!
Donald Tusk dühtől vörös fejjel kiabált Brüsszelben: szerinte a lengyel államfő puccsot hajt végre és alkotmányt sért, mert magához ragadta a G20-csúcs irányítását.

Most már csak Nawrocki aláírására vár.

Tavaly decemberben több, feltehetőleg orosz hátterű kibertámadás érte a lengyel energetikai infrastruktúrát, emiatt félmillió ember maradhatott volna fűtés nélkül – jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Tusk azt követően nyilatkozott a média képviselőinek, hogy az energiabiztonságért felelős intézmények vezetőivel egyeztetett. Aláhúzta: a decemberi kibertámadások helyi jellegűek voltak, nem veszélyeztették az egész lengyel energetikai rendszert, és nem állt fenn a teljes áramszünet veszélye. Egyebek mellett két hőerőművet érintettek, és a megújuló energiaforrásokból származó villamosenergia elosztását biztosító rendszert is megcélozták.
Ha a támadás sikeres lett volna, akár 500 ezer ember maradhatott volna fűtés nélkül
– mondta el Tusk.
Hozzátette: nincs „egyértelmű bizonyíték, de számos jel utal arra, hogy ezeket a támadásokat az orosz titkosszolgálatokhoz közvetlenül kapcsolódó csoportok készítették elő”, amiről ő viszont „nem szeretne spekulálni”. „Inkább nincsenek kétségeink az ihletet adó forrásokról” – fogalmazott Tusk, megjegyezve: figyelembe véve a megzavarás jellegét, „nem zárható ki, hogy részt vett benne a Lengyelországgal szemben ellenséges állam”.
A kormányfő aláhúzta: szükség van további védelmi intézkedések előkészítésére az energetika terén.
Felidézte: a lengyel parlamenti alsóház jelenleg egy, a nemzeti kiberbiztonsági rendszerről szóló törvénytervezeten dolgozik. Ennek megszavazása után a kormánykoalíció arra fogja kérni a felsőházat, hogy módosítások nélkül hagyja jóvá a törvényt, és Karol Nawrocki elnököt is felszólítják, hogy a jogszabályt „haladéktalanul írja alá” – mondta el Tusk.
Milosz Motyka lengyel energiaügyi miniszter múlt héten közölte: a lengyel energetikai rendszert idén is érték kibertámadások, tárcája ezért az energetikai infrastruktúra kibernetikai részének korszerűsítését tervezi.
Ezt is ajánljuk a témában
Donald Tusk dühtől vörös fejjel kiabált Brüsszelben: szerinte a lengyel államfő puccsot hajt végre és alkotmányt sért, mert magához ragadta a G20-csúcs irányítását.

(MTI)
Nyitókép: Wojtek RADWANSKI / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Mindezt az orosz védelmi minisztérium erősítette meg, ukrán oldalról nem érkezett jelentés.


Ha nem megy önként, megy kényszerrel.


Ukrajna információi szerint az orosz hadsereg egy kiterjedt támadás előkészítésén dolgozik.
