Íme az iszonyatos szám: ennyi áldozata volt eddig az orosz-ukrán háborúnak

Egy tanulmány megsaccolta, mennyi ebből az orosz, és mennyi az ukrán áldozat.

Kiderült, miről hallgat a kijevi vezetés: a BBC riportja lerántotta a leplet a rendszer kegyetlenségéről. Az utcáról elhurcolt, majd öngyilkosságba hajszolt férfiak családjai semmit sem kapnak: nincs kártérítés, nincs katonai tiszteletadás, sőt, még a temetést is megtagadják Ukrajnában.

Az orosz–ukrán háború hivatalos története több mint 400 ezer elesett katonáról szól, hősökről, akik életüket adták az országért. Ukrajna azonban azokról a katonákról már kevésbé beszél, akik nem harcban haltak meg, hanem saját életüknek vetettek véget – vagy legalábbis így került be az aktájukba.

A BBC riportja több olyan család történetét mutatja be, akik szerint szeretteik halála nem egyszerűen személyes tragédia, hanem egy rendszer kudarcának következménye. Katyerina fia, a 25 éves Oreszt 2023-ban halt meg a Donyeck megyei fronton. A hadsereg hivatalos vizsgálata szerint „önmaga által okozott sérülés” végzett vele, amit az édesanya nem tud elfogadni.

Oresztet elkapták, nem behívták
– mondja keserűen. A fiatal férfit korábban rossz látása miatt alkalmatlannak minősítették, majd egy utcai igazoltatás után mégis a frontra került, kommunikációs szakemberként. Katyerina szerint fia egyre zárkózottabb és depressziósabb lett, mielőtt meghalt volna.
Ukrajnában nincs hivatalos statisztika a katonai öngyilkosságokról:
Ukrajnában mintha ketté lennénk osztva
– fogalmaz Katyerina.
Vannak, akik helyesen haltak meg, és vannak, akik rosszul.
Az ilyen családok nem kapnak kártérítést, katonai tiszteletadást vagy nyilvános elismerést. Marijana férje, Anatolij 2022-ben önkéntesként vonult be, és Bahmut közelében géppuskásként szolgált. Egy bevetés után azt mondta feleségének, hogy körülbelül ötven társát veszítette el. Fél karját elveszítve kórházba került, majd nem sokkal később véget vetett életének.
A háború törte meg
– mondja az özvegy.
Nem tudott együtt élni azzal, amit látott.
Anatolij nem kapott katonai temetést.
Amikor a fronton állt, hasznos volt. De most már nem hős?
– teszi fel a kérdést.
Ezt is ajánljuk a témában

Egy tanulmány megsaccolta, mennyi ebből az orosz, és mennyi az ukrán áldozat.

A BBC által megszólaltatott más családok is kételkednek a hivatalos verziókban. Viktoria férje, Andrij súlyos szívbetegséggel is ragaszkodott a szolgálathoz, felderítő egységnél sofőrként vett részt többek között Herszon felszabadításában. Halála után az özvegy nem láthatta a holttestet, az ügyvédje pedig ellentmondásokat talált a vizsgálatban. Az ukrán hadsereg később elismerte a hiányosságokat, és újranyitotta az ügyet.
A nevéért harcolok
– mondja Viktoria.
Ő már nem tudja megvédeni magát. Az én háborúm még nem ért véget.
Okszana Borkun, egy katonai özvegyeket segítő közösség vezetője szerint jelenleg körülbelül kétszáz olyan család van, amelyet öngyilkosság érintett.
Ha öngyilkosság, akkor nem hős – ezt gondolják az emberek
– mondja. Előfordul, hogy egyházak nem hajlandók temetést tartani, vagy a települések nem teszik ki a katonák fényképét az emlékművekre. Az ukrán katonai lelkész, Borysz Kutovij legalább három ilyen esetről tud saját szolgálati területén.
Minden öngyilkosság azt jelenti, hogy valahol kudarcot vallottunk
– fogalmaz. Olha Reszetyilova, Ukrajna veteránügyi biztosa havonta akár négy katonai öngyilkosságról is kap jelentést.
A poklot látták. Még a legerősebb elme is összetörhet
– mondja, hozzátéve: a családoknak joguk van az igazsághoz, mert egyes esetekben az öngyilkosság gyilkosságot fedhet el. Ukrajna háborús önképébe ezek a történetek nem illenek bele. Talán éppen ezért maradnak csendben – a front mögött, a statisztikákon kívül.
Nyitókép: Genya SAVILOV / AFP