A cikk külön hangsúlyt ad annak, hogy a szerző a Magnyickij-törvény egyik kezdeményezőjeként erkölcsi kötelességnek tartja a vagyonelkobzást. Felidézi ügyvédje, Szergej Magnyickij halálát, aki 2009-ben alt meg egy moszkvai börtönben, miután korrupciót leplezett le. Szerinte ez mutatta meg a világnak, hogyan működnek az autoriter rendszerek: „lopnak, brutálisan viselkednek, és a pénzüket külföldön rejtegetik”.
Browder szerint azért is kellene gyorsan dönteni az orosz vagyon elkobzásáról, mert az Egyesült Államok támogatása megingott, Donald Trump elnök hivatalba lépése után csökkentette, majd teljesen felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását, ami „a katasztrófa szélére sodorta Kijevet”, és ha nem érkezik friss pénz, Ukrajna hónapokon belül kifogyott volna az erőforrásokból.
Aztán jön az apokaliptikus kép egy ukrán vereség következményeiről: milliós menekülthullámról, az orosz hadsereg által zsákmányolt NATO-fegyverekről és arról, hogy Moszkva figyelme elkerülhetetlenül a NATO keleti szárnyára, Lengyelországra és a balti államokra terelődik majd. Mint írja, ez nem elméleti veszély, hiszen Oroszország már most is provokációkkal teszteli a szövetség határait.
Vagyis a hitelmegállapodás csak átmeneti, „gyengeséget sugall ott, ahol erőre lenne szükség”, hiszen az agresszor helyett a tagállamok viselik a pénzügyi terheket. Arról, hogy különféle elemzések szerint hogyan omlana össze a belga Euroclear nyomán a teljes európai pénzügyi rendszer, ha példátlan módon a befagyasztott vagyonhoz nyúlnának, nem ejt szót a szerző.