Szijjártó Péter: hiába hazudnak, Ukrajnában erőszakos sorozás zajlik

„Ezt az Európa Tanács jelentéstevője is korábban megállapította” – emlékeztetett a miniszter.

Az ezredes szerint a társadalom jelentős része láthatóan nem akar részt venni a háborúban.

Roman Kosztenko, az ukrán Legfelsőbb Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának titkára – egyben az SZBU, az Ukrán Biztonsági Szolgálat ezredese – nyíltan kiállt amellett, hogy a mozgósítás során a kényszerintézkedések alkalmazása ma már nélkülözhetetlen – írta a Kárpát Hír.
A kényszer a mozgósítás alapja lett”
– fogalmazott egy interjúban. A politikus szerint az önkéntes alapon történő haderőpótlás lehetőségei kimerültek: „Aki önként menni akart a frontra, az vagy már ott van, vagy sajnálatos módon elesett.”

Hozzátette: az önkéntesek elfogytak, a társadalom jelentős része pedig láthatóan nem akar részt venni a háborúban.
Kosztenko hangsúlyozta: a haza védelme alkotmányos kötelezettség, amit az államnak joga – és most már kötelessége is – kikényszeríteni, ha az állampolgárok önmaguktól nem jelentkeznek. Elismerte ugyan, hogy az erőszakos utcai toborzás (amit Ukrajnában „buszoztatásnak” csúfolnak) és a hatósági kényszer komoly társadalmi feszültségeket okoz, de álláspontja szerint a front összeomlását csak a folyamatos létszámpótlás akadályozhatja meg.
Kosztenko nyilatkozata gyakorlatilag hivatalosan is megerősíti azt, amit eddig minden erővel tagadtak az ukránok: a kényszerítés a mozgósítás tartós, strukturális elemévé vált.
Nyitókép forrása: Ed JONES / AFP
Ezt is ajánljuk a témában

„Ezt az Európa Tanács jelentéstevője is korábban megállapította” – emlékeztetett a miniszter.

***