Forrósodik a helyzet: bevezették a sorkatonaságot Magyarország szomszédságában

2025. október 24. 18:09

Januártól indul a behívók postázása.

2025. október 24. 18:09
null

A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot – jelentette a horvát sajtó. A jogszabályt 84 képviselő támogatta, 30 tartózkodott, 11 pedig ellene szavazott a 151 tagú törvényhozásban. A katonai alapkiképzés – a kötelező sorkatonai szolgálat részeként – két hónapig tart majd, és 2026 januárjában indul a knini, a slunji és a pozsegai laktanyákban.

Évente öt turnus kiképzését tervezik, turnusonként mintegy 800 sorkatonával.

Minden 18. életévét betöltött férfi még az év végéig behívót kap, és abban a naptári évben vonul be kiképzésre, amelyben betölti 19. életévét. A bevonulás előtt kötelező egészségügyi alkalmassági vizsgálaton esnek át. A szolgálatra 19 és 30 éves kor között önkéntesen is lehet jelentkezni, nőknek is. A lelkiismereti okokra hivatkozó sorkötelesek polgári szolgálatot teljesíthetnek a belügyminisztérium polgári védelmi szervezeteiben vagy a lakóhelyük szerinti önkormányzatnál. A polgári védelemnél a szolgálat három hónapig tart folyamatos munkarendben, míg a helyi tűz- és polgári védelem, környezet- és településgazdálkodás, illetve útfenntartás területén négyhónapos szolgálat teljesítendő, heti ötnapos, napi nyolcórás munkarendben.

A kiképzés – akár katonai, akár polgári – hallgatói jogviszony esetén 29 éves korig, élsportolók számára világ- és Európa-bajnokságon való részvétel idejére egy évig halasztható el. A sorkatonák havi 1100 euró (mintegy 450 ezer forint) illetményt kapnak, és a szolgálat idejére munkajogi védelem illeti meg őket. A kéthónapos kiképzés beleszámít a szolgálati időbe, és előnyt jelent az állami vagy más közszolgálati állásokra való pályázáskor.

A polgári szolgálat díjazása kisebb lesz a katonainál, pontos összegéről kormányrendelet rendelkezik majd.

Felmentést kaphatnak a szolgálat alól azok, akiket alkalmatlannak minősítenek, akik legalább két évig a védelmi minisztériummal kötött szerződés alapján kadétnak tanultak, a kettős állampolgárok, akik külföldön már teljesítették a katonai szolgálatot, továbbá a rendészeti akadémia hallgatói, a büntetés-végrehajtási szolgálat tagjai, illetve felszentelt papok vagy szerzetesek.

A behívó figyelmen kívül hagyása esetén rendőri előállítás is elrendelhető, emellett 250 és 1320 euró közötti pénzbírság szabható ki azokra, akik nem jelennek meg a kiképzésen vagy a polgári szolgálaton, illetve azt igazolatlanul megszakítják.

A parlamenti vitában a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és koalíciós partnere, a Haza Mozgalom (DP) képviselői szükségesnek nevezték a sorkatonai kiképzés visszaállítását és a tartalékos állomány feltöltését. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) arra figyelmeztetett, hogy a törvény különbséget tesz a polgári szolgálatot választók és a katonai szolgálatot teljesítők között.

A parlament a fegyveres erőknél való szolgálatról szóló törvényt is módosította, és ezentúl lakhatási támogatást ír elő azon hivatásos katonák számára, akik szolgálati helyükön nem rendelkeznek lakhatással és 45 év alattiak. Emellett elfogadták a HDZ képviselőcsoportjának azon módosító indítványát is, amely lehetővé teszi, hogy alapfokú végzettséggel is felvegyenek valakit katonai vagy tengerész szolgálatra azzal a feltétellel, hogy az illető az első határozott idejű szerződése lejártáig – a védelmi minisztérium támogatásával – befejezi középfokú tanulmányait.

(MTI)

Nyitókép forrása: DAMIR SENCAR / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hakapeszim
2025. október 25. 13:12 Szerkesztve
Meg kell tagadni a sorkatonai szolgálatot. Mit tudnak csinálni? Kivégzik a fiatalt? Becsukják? És ha ezrek és ezrek tagadják meg? Nem szabad semmilyen papírt átvenni, az bonyolítja a dolgot, mert az nem egyértelmű ellenszegülés, lehet az is, hogy a fiatal nem értesítette a Honvédséget a tartózkodási helyéről, ami ma elég gyakori, külföldön élni, dolgozni. Kíváncsi lennék, ki az a Vágási Feri szintű lúzer, aki ma, 2025 végén levelet küld, hogy ő bizony Münchenben dolgozik, Berlinben él New Yorkban mosogat, hogy elérhető legyen, ha menni kell megdögleni valami semmirekellő szavára. Mikor vívott a reguláris magyar haderő tisztán honvédő háborút a 20. században? Na, ugyan mikor? A katona áldozat, a gyilkosa pedig az, aki háborúba küldte. Aztán, hogy mi van Svájcban? Ott valószínűleg nem egyszeri, 40 ezer forint bevonulási segélyt (segélyt!) adnak a lúzernek, mint nekem akartak a 2000 - es évek elején. Havi 400 ezer körül kerestem akkor. Sokba lett volna az a 9 hónap ugrabugra nekem.
Válasz erre
1
0
lazio154-5
2025. október 25. 10:34
Egy ország védelmi erejét a fegyveres katonai szolgálatra kötelezhetők száma határozza meg. A háborúk tapasztalata, hogy konfliktus esetén mind a két felet van aki felfegyverezze . Fegyveres katonai szolgálatra csak az kötelezhető aki legalább az alapkiképzést teljesítette Nem véletlen, hogy akkor van az eskütétel is. Különben a horvátok törvénye csereszabatos a miénkel, kivéve, hogy mi az 50 éves férfit is behívhatjuk kiképzésre!!
Válasz erre
0
0
europész
2025. október 25. 08:22
Katonai kikepzeshez ket honap nem elegendo. Legalabb is valosagos katona nem lesz beloluk. Anno 1967 novemberetol 1969 novembereig Pecsett az A/1 ben katonaskodtam akkor meg Petofi laktanya neven futott.Harom zaszloalj gk lovesz egy zaj 120-as aknavetos egy zaj hk egy szazad felderito.Az elso naptol az itolsoig hosszu ido volt es kemeny kepzes sok marhasaggal.Ott taniultuk meg a menetelest az eroltetett menetet a gepjermure felszellast es leszallast egy perc alatt 30 emberrel.Eles loveszetek,robbantasi gyakorlatok,aknasitasokat,szazad eles,zaj eles ezred eles gyakorlatok,hegyi kikepzes es gyakorlatok.Riadok ket naponta,laktanya orszolgalat az orseg kotelmeivel,reggeli torna minden reggel fel ora meg minusz tiz fokban is felmeztelenul max egy feher triko.Napi gyakorlatozas a rohampalya akadalyain.Hat honapos tisztesiskolai kikepzes ketszer akkora terhelessel jart mint akik csak alapkikepzesben reszesultek.Osszefoglalva nehez de szep idoszak volt.Vissza kellene allitani egy evesre.
Válasz erre
1
1
nemecsek-3
2025. október 25. 00:32 Szerkesztve
Nálunk is ráférne az ifjúságra. Az nem kellene, hogy megtanuljon dagonyában menetelni, ma már maga a kiképzés szakmai oldala másról kell hogy szóljon, arról ami a mai feltételek mellett hasznos ismeret nem elhanyagolva a fizikai kondíciókarbantartást, és főleg a közösségi együttlét feltételeinek megfelelő viselkedési formák megtanulását -ha már sokaknak a mamahotelben ez nem sikerült.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!