Sokk a sajtótájékoztatón: élő adásban ájult el az új svéd egészségügyi miniszter (VIDEÓ)

2025. szeptember 10. 12:21

Kinevezése napján esett össze nyilvánosan Svédország új egészségügyi minisztere. Elisabet Lann sajtótájékoztatón lett rosszul, a pulpitussal együtt zuhant a földre.

2025. szeptember 10. 12:21
null

Sokkoló felvételek örökítették meg azt a pillanatot, amikor Svédország újonnan kinevezett egészségügyi minisztere hirtelen összeesett egy sajtótájékoztató közepén – írta a New York Post.

Ezt is ajánljuk a témában

Elisabet Lann kedden csatlakozott Ulf Kristersson miniszterelnökhöz és más tisztviselőkhöz egy médiaeseményen – ugyanazon a napon, amikor elődje hirtelen lemondását követően átvette a miniszteri tisztséget.

A közösségi médiában gyorsan elterjedt videón látszik, ahogy Lann a többi politikus mellett áll, majd hirtelen előre dől és az elé éllított pulpitussal együtt a földre zuhan, beütve a fejét.

Svédország miniszterelnök-helyettese, Ebba Busch azonnal kollégája segítségére sietett. Más politikusok és újságírók is segítettek. Lann köré gyűltek, aki eszméletlennek tűnt.

Az egészségügyi miniszter később elhagyta a termet, majd visszatért és elmagyarázta, hogy vércukorszintje hirtelen lezuhanása volt az oka az összeesésének.

Nyitókép: képernyőkép / YouTube / New York Post

***

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akkkkorki
2025. szeptember 10. 17:39
A pondró bélgiliszta minielnök mint a kislányok, csak hadonászott ahelyett, hogy rohant volna cselekedni! Girnyó semmi ember, de pofája van a gyáva szarnak! P
Válasz erre
0
0
mandarin-890
2025. szeptember 10. 16:37
sok ótást kapott
Válasz erre
0
0
rasdi1
2025. szeptember 10. 15:01
A diabetes velejárója a vércukorszint ingadozása és a hypoglükémia előfordulása. De akinek ilyen mértékű diabetese van, az egyrészt ügyeljen jobban az állapotára, másrészt ahogy esetleg nem kapna jogosítványt se, ne vállaljon ilyen megterheléses megbízatást. (Tapasztalatból tudom, hogy háziorvosom is mindig kikéri diabetológusom véleményét jogosítvány-hosszabbítás alkalmából.)
Válasz erre
1
0
canadian-deplorable
2025. szeptember 10. 14:37
Vajon hányadik covid oltás után?
Válasz erre
0
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!