Pánik és káosz az Oktoberfesten – holttestet is találtak

2025. szeptember 28. 16:42

Az ügyben a müncheni rendőrség bűnügyi szolgálata indított nyomozást.

2025. szeptember 28. 16:42
null

A müncheni rendőrség kora este az X-en közölte, hogy a zsúfoltság miatt lezárták az Oktoberfest területét. A hatóság arra kérte az érdeklődőket, hogy ne induljanak el a rendezvényre, a Theresienwiesén tartózkodókat pedig angolul és olaszul is tájékoztatták a helyzetről – írja a Bild.

 A lezárásra azért volt szükség, mert a napsütéses, késő nyári időben egyszerre tízezrek érkeztek a fesztiválra.

 A sörsátrakban és környékükön akkora tömeg alakult ki, hogy több látogató pánikba esett, sírt, illetve segítségért kiáltozott.

A rendőrség és a szervezők egyeztetése után született döntés a terület lezárásáról. A hangosbemondókon keresztül arra kérték a vendégeket, hogy ne álljanak tovább sorba a sátrak előtt, és gyalogosan hagyják el a Theresienwiesét a főbejáraton át, a müncheni központi pályaudvar felé.

A helyzet körülbelül 40 perc alatt rendeződött, ekkor a rendőrség ismét az X-en jelentette be, hogy a lezárást feloldották.

Ez már a hét második komolyabb rendőri intézkedése volt a fesztiválon: pénteken egy holttestet találtak az Oktoberfest területén, az óriáskerék mögött.

 Az ügyben a müncheni rendőrség bűnügyi szolgálata indított nyomozást.

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Michaela STACHE / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
letsgobrandon-2
2025. szeptember 29. 07:52
jó a buli
Válasz erre
0
0
2025. szeptember 28. 21:25 Szerkesztve
Egész héten esett az eső, szombaton végre kisütött a nap. Tódult a nép, és kellett a bevétel. Kong a müncheni kassza, ez köztudott.
Válasz erre
6
0
monuskaroly
2025. szeptember 28. 20:35
Megint a német precizitás? Ezek egyre csak cáfolják a régi hírüket? Ez már nem az!!!!
Válasz erre
6
0
titi77
2025. szeptember 28. 19:43
basszák meg. igyanak milchet!
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!