Megvan a végeredmény: szoros küzdelemmel értek véget a moldovai választások

2025. szeptember 29. 07:36

A moldovai választásokon a Cselekvés és Szolidaritás Pártja maradt a legerősebb, 55 mandátumot szerezve a 101 fős parlamentben.

2025. szeptember 29. 07:36
null

Megőrizte parlamenti többségét a Moldovai Köztársaságban vasárnap tarott parlamenti választásokon a Maria Sandu elnök által vezetett és az Európai Unió által is támogatott Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS).

A központi választási bizottság éjjel a honlapján közölte, hogy

a szavazatok szinte teljes összeszámlálása után a PAS 49,8 százalékot ért el. A második helyen 24,4 százalékkal a Patrióta Választási Blokk (Blocul Electoral Patriotic, BEP) végzett Igor Dodon volt elnök vezetésével.

A PAS és a BEP mellett a 2025-ben alapított "Alternativa" (Blocul electoral "Alternativa", BEA) 8,0 százalékkal és a Partei Nostru (PN) 6,2 százalékkal, valamint a Romániával való egyesülés céljából alapított PPDA (Partidul Politic Democraţia Acasă) Demokratikus Otthon Párt 5,6 százalékkal jutott be a 101 tagú parlamentbe.

A PAS 55 helyet szerzett meg a parlamentben, 8 hellyel kevesebbet, mint 2021-ben. A BEP képviselőinek száma 6-tal 26-ra csökkent. Az Alternativa 8 képviselővel jutott be a parlamentbe, a PN és a PPDA pedig 6-6 helyet szerzett meg. A választási részvétel 52 százalékos volt, magasabb a 2021-es 48 százaléknál.

(MTI)

Nyitókép forrása: Maia Sandu YouTube-oldala

***

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gabor87
2025. szeptember 30. 01:57
Azt hallottam két eu ellenes oroszbarát pártot pont a választási előtt kizártak. Nehogy már zavarják az eu-hoz való közeledést, gondolom.
Válasz erre
0
0
cirmos
2025. szeptember 29. 18:00
50/25? szoros, bizony!
Válasz erre
0
0
orwell-1985
2025. szeptember 29. 16:59
"ez nem a vég, nem is a vég kezdete, de már a kezdet vége lehet", w. churchill szavai jutnak eszembe az el alameini győzelem után. az eu bürokrácia álltal végigvitt és vastagon pénzelt választási kapmpány vékonyra sikerűlt győzelemmel ért véget amelyben a francia állapolgárságú szandu akkora mostolyt rajzolt arcára amit pofonnal nem lehet leverni. persze a másik 2 szörnyella is mosolyog, kaja kalasz aki majdnem belebukott mint észtország miniszterelnöke férje üzlete miatt amikor a putin jahtját újította fel csodálatos összegért és a háború márt nagyban tartott de a libsi parlament nem szavazta meg a leváltását. állítólag nem tudott róla. arrol pedig igen, hogy Magyaroszágon nincs jogállam. leyen, akinek a korupciós ügye monumentális pénzbe kerűlt az eu állampolgároknak. vég? végeredmény? nem, már csak a nato-ba való meghivás várat magára, hogy elindúljon a vég kezdete. ez a végeredmény látszata, bontsák a pezsgőket, jön merz fürer, leyen, kalasz, macron és a többi nyálkás gratulálni
Válasz erre
0
0
nempolitizalok-0
2025. szeptember 29. 15:35
Itt még durvábban lehetett csalni mint a románoknál, pedig az sem volt semmi.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!