A felmérésből az is kiderült, hogy a lakosság 41 százaléka szerint az Európai Parlamentnek elsősorban az inflációval és a megélhetési költségek emelkedésével kell foglalkoznia.
Ezt a védelem és biztonság (34 százalék), valamint a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem (31 százalék) követi.
A közvélemény-kutatás pozitív elmozdulást mutat az EU megítélésében: 52 százalék kedvezően vélekedik az Unióról, ami az elmúlt két évtizedben mindössze harmadszor fordul elő.
Az uniós tagság előnyeit a megkérdezettek 73 százaléka ismeri el, legfőképp a békét és biztonságot (37 százalék), illetve az országok közötti jobb együttműködést (36 százalék) emelve ki.
Kilencből tíz válaszadó szerint a tagállamoknak nagyobb egységet kellene mutatniuk a globális kihívások kezelésében, és 68 százalék erősebb uniós szerepvállalást vár a polgárok védelmében.