Hajtóvadászat: megtalálhatta az FBI a fegyvert, amivel megölték Charlie Kirköt

2025. szeptember 11. 15:38

Sajtótájékoztatót tartottak a hatóságok, fejleményekről is beszámoltak, de egyelőre nincs meg a tettes.

2025. szeptember 11. 15:38
null

Feltételezhetően azt a fegyvert találta meg az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI), amellyel szerda délután megölték Charlie Kirk republikánus influenszert.

Ezt is ajánljuk a témában

Mint ismert: Kirköt Utah államban, egy egyetemi kampuszon ölték meg, nagy távolságból leadott lövéssel. A tettest azóta is nagy erőkkel keresik, most a hatóságok magyar idő szerint csütörtök délután tartottak sajtótájékoztatót, ahol néhány fejleményről beszámoltak. 

Elhangzott, hogy megtalálták azt a fegyvert, amellyel feltételezhetően leadták a lövést. A nagy erejű puskát egy erdős területen találták meg, illetve sikerült tenyérnyomokat is rögzíteniük – írja a TMZ.

Szintén elhangzott, hogy a hatóságoknak fotójuk van a feltételezett elkövetőről, de az illetőről egyelőre semmilyen információt nem akartak közzétenni azon kívül, hogy jól beolvadt a környezetbe, azaz a menekülő hallgatók tömegébe, feltételezhetően fiatalabb korú lehetett. Közölték: továbbra is várják a lakosság segítségét, tippjeit. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Patrick T. Fallon / AFP

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
c-critical
2025. szeptember 11. 17:30 Szerkesztve
"Azért ez nem egy nagy eredmény. " ne röhögtess, a nyomozás szempontjából a legfontosabb a gyilkos fegyver azonosítása, ezt követi az, hogy az adott személyt (gyanúsítottat) hozzá lehet e kötni. Demokratikus keretek közötti bírósági eljárás során gyilkos fegyver nélkül gyakorlatilag nem lehet elítélni senkit.
Válasz erre
2
0
reepcze-2
2025. szeptember 11. 17:27 Szerkesztve
A szokásos amcsi sajtótájékoztató, amikor gőzük sincs semmiről: Az elkövető a puskáját a kezében szorongatva olvadt bele a tömegbe, amíg el nem jutott egy erdős területre. Majd két hét múlva: A nyomozás megállapította, hogy a tenyérlenyomat tulajdonosának megdönthetetlen alibije van, tőle a fegyvert ismeretlen elkövető lopta el. Három hét múlva: A tettes után jelentős erőkkel folyik a nyomozás. Két hónap múlva: A nyomozás nem vezetett eredményre, azt lezártuk, de továbbra is keressük az elkövetőt. White lives no matter. Ne legyen igazam.
Válasz erre
0
0
kvmny
2025. szeptember 11. 17:04
Egy Mauser .30-06 volt. Német vadászpuska.
Válasz erre
0
0
Burdisgarage
2025. szeptember 11. 16:41 Szerkesztve
Azért ez nem egy nagy eredmény.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!